2023. június 1.
//
Tünde névnap

Marokkói kapcsolatot épít a Pannon Egyetem / Diákok és előadók cseréjére is lehetőség nyílik

2009. április 29. 20:57
A marokkói V. Mohamed Egyetem és a Pannon Egyetem még csak most kezdi kapcsolatait építeni, de a kilátások biztatóak.

Szűk egyhetes magyarországi tartózkodásából két és fél napot szánt Veszprémre, illetve a pannon Egyetemre a rabati (Marokkó) V. Mohamed Egyetem delegációja, akiket elkísért a királyság budapesti nagykövete is. A vehir.hu a francia tanszéken, Mihalovics Árpád rektor-helyettes irodájában találkozott Hafid Boutaleb Joutei rektorral és helyettesével, Bounahmidi Tijani professzorral.


Érdeklődésünkre a rektor elmondta, hogy a rabati egyetemet 1957-ben (egy évvel Marokkó függetlenné válása után) alapították (jogelődje 1919-20-ban indult), s ezt tekintik a legrégebbi modern értelemben vett marokkói egyetemnek. Igazi „elit” egyetem, hiszen a jelenlegi uralkodó, de elődje is ott szerzett diplomát, de a királyi család több tagja is, sőt: az egymással ellentétes nézeteket valló politikusok közül is sokan.
Bölcsész, jogi, mérnöki, informatikai és társadalomtudományi kara van az V. Mohamed Egyetemnek. Hallgatóinak száma 25 ezer, s nem kevesebb, mint 13 nyelvet kínálnak a diákságnak (magyart nem). Közülük ötezren doktori képzésben részesülnek. A volt szocialista országok közül román, bulgár és lengyel kapcsolatokat ápolnak, de szerte a világban 46 ország egyetemeivel van szerződésük (ebből csak Európa 180 egyetemével). Az Európa minden országában elfogadott Erasmus Mundus és Tempus programok a rabati egyetemen is elfogadást, teret nyertek.
Sok szellemi energiát fektetnek az innovációs programokba. Ezt tekintik stratégiai ágazatuknak. Jövedékét 7 millió dollárra becsüli, amely pár éven belül már visszaforgatható lesz. A magyar-marokkói egyetemi kapcsolatokban az innováció mellett a mérnöki karok közti együttműködés, a mediterrán tanulmányok közti kapcsolatok, az alap, mester és doktori képzés és az oktatás minőségének ellenőrzése, biztosítása kaphat szerepet.


A vendégek a Pannon Egyetem négy karát felkeresték, s érdeklődéssel tanulmányozták az ott folyó kutató-oktató munkát. A műszaki-informatikai karon például felajánlották a marokkóiak egy konzorciumi formában történő kutatási együttműködés lehetőségét. Fokozottan érdeklődtek a vendéglátás-turizmus iránt is.
Mihalovics Árpád a kezdetekről szólva elmondta, hogy egy tavalyi marokkói látogatáson merült fel a gondolata a kapcsolatépítésnek, melyet a mostani delegáció próbál egyengetni. Az együttműködési megállapodás a közeljövőben várható.
A vendégek szerint Veszprém elbűvölő város. Saját bevallásuk szerint alig tudnak betelni vele, mert emberi dimenziójú, ahol kedvesek és nyitottak az emberek. Külön kiemelték Mihalovics Árpád személyes segítőkészségét, az egyetem pozitív hozzáállását.
 

Zatkalik András

További cikkek

Végéhez ért a vándorló kiállítás: hat városban mutatkozott be a látványos trash art szobor
Végéhez ért a vándorló kiállítás: hat városban mutatkozott be a látványos trash art szobor
A Széchenyi István Egyetem és a HybridCycle Circular Living Concept (CLC) elnevezésű közös projektje keretében létrejött kiállítássorozattal szemléltette a hulladék művészi felhasználásának lehetőségeit Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Hulladékból érték? - Ismét újrahasznosító foglalkozások az EKF régióban!
Hulladékból érték? - Ismét újrahasznosító foglalkozások az EKF régióban!
Immár harmadik éve találkozhatunk a HybridCycle fenntarthatósági ügynökség újrahasznosító kézműves foglalkozásaival a térség rendezvényein, fesztiváljain és kiemelt programjain.
Veszprémi graffitik - rongálás, vagy sajátos művészet?
Veszprémi graffitik - rongálás, vagy sajátos művészet?
Mint amikor a kutyák levizelik a tűzcsapot, hogy megjelöljék a területüket, ahhoz lehet hasonlítani néhány absztrakt falfirkát, amelyek aluljárókban, vonatkocsik oldalán, de nem ritkán utcafronti házak falán is megjelennek, nem különben Veszprémben sem. Csak kutyák helyett ebben az esetben néhány underground figura az, aki így jelöli a területét, és amíg az állat vizeletét lassan elnyeli a föld, ezek a kreálmányok ott maradnak a falakon. De mit jelentenek pontosan, van-e hatékony szankció ellenük és mennyibe kerül a veszprémieknek, hogy ezek eltűnjenek? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra.