Amúgy is feszített életrendünket csak borzolja, hogy a helyi járatokon dolgozó buszvezetők nagyon sokszor kifejezésre juttatják illemtani hiányosságaikat.
Kezdjük azzal, nagyon ritka az, aki fogadja az utazó köszönését. Biztos, mi sem köszönünk már. De az a legalapvetőbb, ha már valaki köszön, viszonozzuk. Nem nagy teher, sőt jobb lesz a napunk tőle. Ha nem látják a bérletet, mert éppen jegyet adnak le, vagy beszélgetnek hölgy utasokkal. Azt nem kedvesen hozzák a tudomásunkra, hanem morgással, felháborodással, sértődöttséggel. Mintha egyenesen te az nap azért keltél fel, hogy őt bosszantsad! Miután te megőrizve hidegvéred megmutatod neki, ő tovább morog, vagy jobb esetben bólint egyet.
illusztráció
Ha kérsz tőlük valamit, az nagy teher számukra. Nagy nehezen teljesítik, de többször elmondják, mekkora teher ez, milyen nehézséget okoztunk számukra. Nem akarok a nyugattal példálózni, mert azonnal jön a válasz, ott van pénz, tehát van kulturáltság, jól öltözöttség, jó megjelenés. De én Horvátországban is hasonlókat tapasztaltam, mint Ausztriában.
Véleményem szerint ez nem csak pénz kérdése, ez mentalitás kérdése. Vagy van annyi emberi értéke, tartása, hogy tud viselkedni, vagy nincs. Nálunk az utóbbi a helyzet, sajnos. Ha meg ez van, szólni sem érdemes. De talán mégis, hiszen nap, mint nap találkozunk ezzel a rosszal, amit kis odafigyeléssel, fegyelmezettséggel, amit a vállalat támaszt velük szemben meg lehetne oldani!
Mert egyet ne feledjünk: ez szolgáltatás, amiért fizetünk. A buszvállalatok nem önként és szerelemből dolgoznak, hanem pénzért, amit mi és az önkormányzatok fizetnek nekik! Ezért pedig a minőségi és pontos utazás mellé a kulturáltság is jár(na)!
