Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szakemberek figyelmeztetnek az UV-sugárzás veszélyeire

2017. június 1. 12:25 // Forrás: mti
Az UV-sugárzás veszélyeire hívták fel a figyelmet meteorológiai, bőrgyógyász, egészségvédelmi és klímapolitikai szakértők a meteorológiai nyár első napján, csütörtökön.

Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának tanára kiemelte: az elmúlt napokban megjelent véleményekkel ellentétben továbbra is azt tanácsolják, hogy

délelőtt 11 óra és délután 3 óra között mindenki kerülje a napon tartózkodást, mert ilyenkor nagyobb a leégés veszélye. A leégés és a melanoma közötti összefüggést pedig senki sem vitatja.

A szakember megjegyezte: a napsütés egészségre gyakorolt pozitív hatása, a D-vitamin pótlásában betöltött szerepe is megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor tény, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt a melanomás megbetegedések és halálozások száma. 2001 és 2014 között 1200-ról mintegy 2400-ra emelkedett az egy évben országos szinten regisztrált új betegek száma - tette hozzá Wikonkál Norbert.

Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szakértője is azt hangsúlyozta, hogy a napsugárzásnak számos pozitív hatása van, de a túlzott napozás egyértelműen veszélyes. A túl erős UV-sugárzás számos betegség kialakulásának kockázatát növelheti, ilyen a melanoma és a nem melanoma típusú bőrrák. Az elmúlt másfél évtizedben országos szinten mindkét betegség gyakorisága jelentősen nőtt, csaknem megduplázódott. A szakember elmondta: a festékes és nem festékes típusú bőrdaganatok kialakulását, azok lefolyását vizsgálva megállapították, hogy az előbbiek inkább a fővárosban, a nagyvárosokban, megyeszékhelyen, a Balaton környékén, valamint Csongrád és Békés megyében fordulnak elő gyakrabban. Érdekes eredménynek nevezte, hogy a magasabb végzettségű, jobb szociális körülmények között élők körében is gyakrabban fordul elő ez a betegség. A szakember szerint erre magyarázat lehet a túlzott szoláriumozás, továbbá az is, hogy a jobb társadalmi helyzetben lévők megengedhetik maguknak, hogy télen mediterrán térségbe menjenek, ahol aztán leégnek.

Bakos József, az OKI Optikai és Lézersugárzások Csoportjának vezetője - a többi szakemberrel egybehangzóan - arra hívta fel a figyelmet, hogy

a szoláriumozás káros hatásai messze meghaladják annak előnyeit. A szolárium használatát több országban 18 éves kor alatt tiltják is.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza közélet Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. tegnap 14:21 A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel közélet A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. 2026. február 5. 13:44 Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.