Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C

Díjazták a kistelepülések pedagógusait

2017. június 2. 6:30
A 2007-ben alapított díjjal olyan pedagógusok munkáját ismerik el, akik nemcsak az iskolában, hanem egész kistelepülésük fejlődéséért dolgoznak.

Az elismerést a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány hozta létre, 2013-ig huszonnégy tanárt díjaztak, ekkor ez a folyamat megszakadt Dobos Krisztina matematikus, közgazdász, gimnáziumi és egyetemi oktató, a védnöki testület alapító tagjának halála miatt. Ovádi Péter önkormányzati képviselő javaslatára azonban 2016 óta ismét átadják a díjakat - mondta a köszöntőjében dr. Horváth Zsolt, az alapítvány elnöke péntek délután a Gizella Hotelben.

Egy iskola sokkal több, mint egy oktatási intézmény, egy pedagógus pedig sokkal több feladatot lát el annál, minthogy megtanítja írni, olvasni és számolni a gyermekeket. A díjjal olyan pedagógusok munkáját ismerjük el, akik nemcsak az iskolában, hanem egész kistelepülésük fejlődéséért dolgoznak. Az elmúlt időszakban kevesebb figyelem hárult az olyan pedagógusokra, akik ilyen jellegű munkát végeznek. Egy kisebb településen pedig még nagyobb felelőssége van a pedagógusoknak ezen a területen”- fogalmazott.

Ovádi Péter veszprémi önkormányzati képviselő Carl William Buehner idézettel mondott köszönetet a pedagógusoknak: „Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.”

dr. horváth Zsolt, Ovádi Péter és Galambos Szilviadr. horváth Zsolt, Ovádi Péter és Galambos Szilvia

A képviselő szerint az iskolákban a gyermekeknek átadott tudás kemény munka gyümölcse, melyért a pedagógusok nem mindig várhatnak viszonzásként hálát, ám hosszú évek múltán minden egykori kisiskolás a gondoskodásra emlékszik vissza szívesebben, mint az elsajátított képességekre. A kistelepüléseken felértékelődik a tanárok szerepe, ugyanis itt gyakran válnak családtagokká és közösségük építőjévé - osztotta meg gondolatait a politikus.

A díjat odaítélő védnöki testület tagjai Galambos Szilvia, Garai György és Halmay György. Az idén nyolc ajánlás érkezett a testülethez a környék kistelepüléseiről, a továbbiakban mindenkit további felterjesztésre buzdítanak - fogalmazott Galambos Szilvia.

Az elismeréseket a tanítás mellett tehetségkutatásban és a szabadidős programok szervezésében, értékteremtésben jeleskedő dudari Farkas László, a néptánccsoportot létrehozó és az Őszirózsa nyugdíjas klubot vezető csetényi Nagy Lászlóné, valamint az általános iskola kórusát és a nemzetiségi gyermektánccsoportot vezető városlődi Pfeiferné Takács Hajnalka vehette át.

A díjazottak elöl: Nagy Lászlóné, Farkas László és Pfeiferné Takács HajnalkaA díjazottak elöl: Nagy Lászlóné, Farkas László és Pfeiferné Takács Hajnalka

Ge. Á.
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.