Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ideje lassítani!

2017. június 10. 12:30
Az országos trendekkel összefüggésben a környékünkön is egyre inkább hódít a lassú turizmus, amely egyáltalán nem azt jelenti, hogy elmennénk a sok-sok élmény mellett. Éppen ellenkezőleg. A legjobb kalandok néha pont így találhatnak ránk.

A hosszú távú tendencia, az autentikus, természetközeli, illetve akár meditatív elemekkel kiegészített, a mentális egészség irányába mutató programok keresése egyre népszerűbbnek számítanak nálunk is – mondja Sigmond Eszter, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. – A térség adottságai erre kiválóan alkalmasak, és mi is elsősorban a természetközeli kikapcsolódásokat ajánljuk az ide látogatóknak.

Ami a konkrét nyári kínálatot illeti, érdemes rögvest a Magas-Bakony és Zirc irányában elindulni. A páratlan szépségű táj számos túraútvonallal rendelkezik, Zircről kiindulva pedig csillagtúraszerűen akár az egész környéket bejárhatjuk – párban, baráti társasággal vagy a családdal. Amíg azonban még Zircen időzünk, látogassunk el a ciszterci apátságba, amely nemcsak egy nagyon szép látogatóközponttal, de saját sörfőzdével is bír, és ahol meg is kóstolhatjuk a házi készítésű söröket. Ugyancsak az apátsághoz tartozik a Zirci Arborétum, október végéig pedig még látható a Bakony-Balaton Kocka Klub lego kiállítása.

A túra során útba ejthetjük Bakonybélt, ahol a Kálvária és a kis kápolna csendes környezetében pihenhetünk, de nem messze találjuk a bakonyi Gyilkos-tavat, ami szintén szép élményeket ígér. S ha már Bakonybélben vagyunk, ne hagyjuk ki a Pannon Csillagdát sem – nyári éjszakákon különösen pompás látványban lehet részünk a csillagvizsgálat során.

Sok kellemes túralehetőséget rejt magában a Balaton-felvidék is, ha pedig gyerekekkel megyünk, keressük fel az állatparkokat is. Ellátogathatunk a Salföldi Majorba, Gyenesdiáson a Bakonyerdő Zrt. által működtetett Természet Házába és a Festetics Imre Állatparkba, de említhetnénk a méltán népszerű Veszprémi Állatkertet is – bizonyosan mindenhol nagyon sok hasznos információt tanulhatnak a gyerekek a természetről, valamint az állatok és a környezetünk tiszteletéről.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén számos barlangot is felfedezhetünk és akár komplett barlangtúrákat is felépíthetünk. Aki extrémebb kalandokra vágyik, azt a Szentgáli-kőlik barlang várja egy overallos túrára (előzetes bejelentkezés szükséges), visszafogottabbaknak a Tapolcai-tavasbarlangot ajánljuk. Kevesen tudják, hogy a tavasbarlang csak egy szelete a Tapolca alatt húzódó, szerteágazó barlangrendszernek. Ennek része a légzőszervi megbetegedések gyógyítására alkalmas gyógybarlang is, amelynek kúrái orvosi beutalóval vehetők igénybe.

A Tapolcai-medence egyébként is számost lehetőséget rejt magában: mivel az egész város az UNESCO védettséget élvező Bakony-Balaton Geopark területén fekszik, ha erre járunk, érdemes megcsodálni a vulkáni tanúhegyeket is, végigjárni a tanösvényeket, vagy felkeresni a helyi kézműveseket, termelőket. Állatbarátoknak ajánljunk a Gyulakeszin található lovardát, de Gyulavezér Lovasbirodalmában indítanak bortúrákat kifejezetten csak hölgyeknek is. Aki egy kis művészetre vágyik, járja végig a tapolcai alkotó, Marton László bronzszobrait bemutató tematikus sétaútvonalat.

Ha pedig már a szabadban vagyunk, ne feledkezzünk meg az adrenalin növelésére alkalmas kalandparkokról sem – mint a Nomádia Szabadidőpark Ajkán, a Sobri Jóska Kalandpark Kislődön vagy a Via Ferrata Cseszneken –, de csodás órákat tölthetünk el a tihanyi Levendula Hetek programjain is június közepétől egészen a hónap végéig.

Mivel a mindennapok sűrűjéből csak egy teljesen más ritmusváltással lehet kiszakadni, fontos, hogy ez minden szempontból megvalósuljon. Tegyük le az autót, helyette pattanjunk nyeregbe – a Bakony-Balaton kerékpárkölcsönző pontok minden turisztikailag frekventált helyen megtalálhatók –, a belső énünknek is építőbb megoldást kínálva.

Mi szem-szájnak ingere

Köztudott, hogy Veszprém kultúrában nagyon erős, de a térség többi településének sem kell panaszkodnia, így aki lélekemelő élményekre vágyik, számos program közül választhat. Egyházi örökségben gazdag városunk Sümeg, a Püspöki Palota, a vár és a várjátékok pedig rengeteg muníciót rejtenek magukban. Július 21-23. között 13. alkalommal rendezik meg a Jakab Napi Történelmi Fesztivált, augusztusban pedig orientális tánc show-n vehetnek részt az érdeklődők.

Sok látogatót vonz a várpalotai Thury-vár is: augusztus 26. és szeptember 3. között számos program közül választhatunk a Várpalotai Napok során.

Igazi kuriózumnak ígérkezik a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat nyári programsorozata is: június 17-től, minden szombat délután a Babos-Piller Jazz Duó ad koncertet, így egyfajta zenei aláfestéssel járható be az arborétum, de a teraszon ülve, egy jó bort kortyolgatva és a balatoni panorámát csodálva is kellemesen eltölthető bármelyik szombat délután.

És ha már a gasztronómiai élvezeteknél tartunk, akad bőségesen hely, ahol az ízek szerelmesei otthonra lelhetnek. Június 17-én a sümegi Palota Pince tart Rizling randevút, július 14-31. között ugyancsak a Folly Arborétumban lesz Badacsony Borhét, míg augusztus 4-5-én Zircen falatozhatunk a Bakonyi Betyárnapok alkalmával. De persze említhetnénk a veszprémi fesztiválokat és a Tapolcai Ünnepi Napokat (augusztus 15-20.) is. Aki pedig egy igazi falusi vendégasztalra és közvetlen közegre vágyik, az keresse fel a halimbai Herbaportát.

Unatkozni bizonyosan nem fogunk ezen a nyáron sem, hiszen a nagy kedvencnek számító, folyamatosan emelkedő látogatószámot eredményező és kínálatukban mindig megújuló helyek – mint Zirc, Bakonybél, a sümegi vár- és lovasjátékok, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Veszprém – mellett folyamatosan színesedik a paletta újonnan belépőkkel is.

Ami pedig az árakat illeti, drasztikus emelkedésre szerencsére nem kell számítani. A Bakony-Balaton kerékpárkölcsönző hálózata például az indulás óta azonos áron bocsátja rendelkezésre a kerékpárokat, és folyamatosan nyújtanak csoportos kedvezményeket is, a szállóvendégeknek járó ingyenes Bakony-Balaton kártyával pedig sem a megtakarításról, sem a minőségi szolgáltatásról nem kell lemondani.

Bertalan Melinda
további cikkek
Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni - közölte a szallas.hu pénteken. 2024. március 22. 11:16 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain.  2024. január 30. 12:31 Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Szombaton kezdetét vette Európa leghíresebb farsangja, a velencei karnevál, a színes maskarát öltő emberek és a napokig tartó bulizás azonban nem csak Olaszország sajátja: februárban egymást érik a karneválok, ahol igazán látványosan űzhetjük el a telet, ha már tele van vele a hócipőnk. 2024. január 29. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.