Németh Csilla 30 éves pályafutása során kétszer nyerte el a Rózsa-díjat, melyet az iskoláért és a tanulókért végzett kimagasló pedagógusi munkáért kaphat meg az évfordulók alkalmából egy-egy tanár a nevelőtestület szavazatai alapján. „Ez nagy megtiszteltetés, de akad rajtam kívül is bőven inspiráló személy az iskolában – szögezi le beszélgetésünk elején a tanárnő. –
A kivételes empátia és a gyerekközpontúság az egész tantestületre jellemző, ugyanazokat az elveket vallva, egységesen neveljük a gyerekeket. Ez nagy szerencse, és e nélkül én sem lennék az, aki.”
De nélküle talán az iskola sem lenne teljesen az, ami.
Németh Csilla egyik írása az évkönyvben
Pedig annak idején még nem volt egyértelmű a magyartanári hivatás. „A pályám elején volt egy kis vargabetű, mert nem tudtam eldönteni, mi szeretnék lenni. A vegyészet nálunk családi hagyomány, ugyanakkor a tanári pálya is vonzott – édesanyám tanítónő, a nagymamám tanár volt, noha ők sosem taníthattak. Végül mégis vegyész szakra jelentkeztem az egyetemen. Ott aztán nagyon hamar rájöttem, hogy ez nem én vagyok, hiába teljesítettem jól a reáliák világában. Pályát módosítottam és levelező tagozaton elvégeztem a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola magyartanári szakát, majd az utolsó két évben napközis nevelőként kezdtem el tanítani a Rózsa iskolában, a diploma megszerzése óta pedig a felsősöket tanítom.”
Metaforikus gondolkodás és a világ kinyitása
S hogy miért a magyar tudott győzni? „Nagyon szeretem a verseket, a regényeket, 14 évesen már végigolvastam a Shakespeare összest – meséli Németh Csilla. – Szeretem a nyelvtan komplexitását is, amely a logikus gondolkodásra nevel. A nagy kedvencem pedig a színház. Miután vegyészként lediplomáztam, a Petőfi Színházban kezdtem el dolgozni, ahol híres rendezőkkel és fantasztikus színészekkel dolgozhattam együtt. Az itt kapott tudást igyekszem átadni, a mai napig a drámát oktatom a legszívesebben, általában véve pedig a műalkotások megértetése, átadása az, ami vonz.”
Mint mondja, ez nem egyszerű, mert a gyerekek nemigen olvasnak. Holott
az irodalmi művek olvasása rendkívül fontos, hiszen kaput nyitnak egy másik világra, egyfajta történetéhséget elégítenek ki és segítenek a metaforikus gondolkodás kialakításában, ami a szövegértést is erősíti.
„Mindig igyekszem elmagyarázni a gyerekeknek, miért kell foglalkoznunk olyan nehezebb nyelvezetű, nem feltétlenül az ő generációjuknak szóló művekkel is, mint például az oktatáspolitika által sokat vitatott A kőszívű ember fiai. Én azt szoktam mondani, nem baj, ha „függőlegesen”, néha a sorokat átfutva olvassák csak a regényt, de haladjanak végig a cselekményen, érezzék át azt a megdicsőülést, ahogy azt Jókai megírta. Legalább egyszer – mert előfordul, hogy mégsem olvassák el a kötelezőket –, amikor már beértek rá.”
Képünk illusztráció
Persze az sem baj, ha a gyerekek nemcsak magas kultúrát olvasnak. Írhatnak olvasónaplót olyan könyvről is, ami nem szerepel az ajánlott olvasmányok listájában, a tanárnak pedig ugyanúgy érdemes tisztában lenni a mai írók műveivel. „Annak idején én is elkezdtem olvasni A Szent Johanna gimit, bár 90 oldalnál tovább nem bírtam. Ettől még a gyerekek olvashatják, nekik való, és jó a szókincse is.
De meg kell tanulni Jókait is olvasni. Én sem értem a regényei minden szavát, de a szövegértéshez hozzátartozik, hogy megpróbáljuk kitalálni a szavak jelentését a szövegkörnyezetből. Ez is épít.
Nem hiszem egyébként, hogy a mai gyerekek sokkal rosszabbak lennének. Persze más információk érik őket, egyszerre több mindennel is tudnak foglalkozni, de nem elmélyülten. Én az elmélyült szövegelemzésre próbálom ösztönözni őket. Ehhez nagyon sokat és lelkesen mesélek nekik a gyerekkoromból, az irodalmi tapasztalataimról.
Mert a mai gyerekek pragmatisták, mindig azt kérdezik: de ez mire jó? Olyankor elmondom nekik, miért. És ha tudnak ezzel a céllal azonosulni, kialakul a belső motiváció, akkor csodákat lehet elérni.”
A magyartanár ars poeticája
Németh Csilla tanári hitvallásában utóbbinak, a tanulás iránti motiváció megteremtésének központi szerepe van, ahogy a szakmai és emberi hitelességnek is. „Mindig figyelek rá, hogy egy pillanatra se adjak okot arra, hogy szakmailag megkérdőjelezzenek, és még ha századszorra tanítom ugyanazt, akkor is készülök az óráimra. De az emberi hitelesség ugyanennyire fontos. Sosem lépek túl csak úgy a felmerülő problémákon, mindig szakítok időt arra, hogy megbeszéljük őket. Büszke vagyok rá, hogy nagyon jó viszonyt ápolok a volt és a jelenlegi tanítványaimmal, illetve a szüleikkel is, és hogy gyakran kérik ki a véleményemet nem szakmai kérdésekben is.”
A humánum és az, hogy egy hullámhosszon legyen a gyerekekkel, Németh Csilla szerint nagyon fontos. „A gyerekek nagyon érzékenyek a rezdülésekre, mindig megérzik, ha bánt valami. Nem szégyellem egyébként, ha elérzékenyülök, éssosem fojtom el az érzelmeimet.”
Ugyanakkor, mint mondja, az önirónia és olykor az irónia is jellemző rá, a humort pedig nagyon nagyra becsüli, ahogy a nyelvi kreativitást, a logikus gondolkodást és a jó kérdéseket is, melyekért nem fukarkodik a dicséretekkel.
„Azt mondják rám, hogy szigorú vagyok, de igazságos,
és ez nagyon jól esik. Igyekszem világos követelményeket nyújtani, és nagyra tartom a következetességet. Ismerem és viszonylag hamar fel tudom mérni a tanítványaim képességeit, őszintén elmondom a véleményemet, így mindenki tudja, mit várok el tőle. Nagyon meg tudom dicsérni a kis sikerekért azt, aki esetleg kevésbé tehetséges, de szorgalmas, míg egy ötös aláért mást elmarasztalok.
Volt tanítványa regénye az ő segítségével jelent meg
Amennyire lehet, igyekszem differenciálni, a minél teljesebb befogadás elősegítésére törekszem, általában véve pedig nagyon sok megerősítést és értékelést adok, de a gyerekektől is elvárom a visszajelzést. Kifejezetten szeretem például, ha javítanak, és néha direkt elrejtek egy-egy hibát a táblán jegyzetelés közben, hogy felmérjem a tanulók figyelmét.”
A gyermekközpontú gondolkodás valóban kulcsszerepet kap a tanárnő életében. Bár azt vallja, egész évben kell teljesíteni, ha például egy másik tárgyból szerzett kimagasló eredmény miatt nem remekel annyira egy diák, lehetőséget ad a javításra, a sikerekért – legyen szó bármilyen területről – pedig mindig nagyon megdicséri őket. És a gyerekek tudják, hogy a hibáikért is szereti őket. Mindig az ő érdeküket tartja szem előtt, igyekszik kizárni a stresszt az életükből, de a világukban is otthonosan mozog, mert egy jó tanárnak a kulturális újdonságok mellett azért illik a Barça meccsek eredményeivel és a fidgetspinner mibenlétével is tisztában lennie.
Szívvel-lélekkel minden területen
Mindezt hallva senki nem kérdőjelezi meg, miért tartja olyan nagyra környezete a tanárnőt, pedig Németh Csilla tevékenysége itt még nem áll meg. Évekkel ezelőtt magyar-könyvtári vetélkedősorozatot hozott létre Minerva néven, többször is aranydiplomás pedagógusa lett a Jonatán olvasóvá nevelés programjának, eredményes tehetséggondozó munkát végez – a versenyeredmények mellett például sokat köszönhet neki egy volt diákja, hogy eljutott saját regényének kiadásáig – részt vesz az iskolai évkönyvek lektorálásban és szerkesztésében, maga is ír beléjük, és lelkesen szervezi a különböző ünnepségeket, itt kamatoztatva színházi tapasztalatait.
Tanári feladatai mellett szívesen szervezi az iskola rendezvényeit
Mégis mi sarkallja erre? – kérdezem. „Ez a szakma része” – mondja.” Jó, jó, de azért ahhoz, hogy valaki jól is végezze a munkáját, több kell annál, mint kötelességtudat.
„Én szeretek tanulni és tanítani is – válaszolja erre. – Hosszabb ideig tartó továbbképzéseken már nem tudok részt venni, mert a családomra is szeretnék odafigyelni, illetve egy kicsit a tevékenységekből is leadtam, a tanári munkaközösség vezetését már nem vállalom. Jelenleg osztályfőnök vagyok és négy osztályban tanítom a magyart.”
A tévhitekkel ellentétben még így is szinte egész napos leterheltséget jelent minden feladat ellátása, de nem panaszkodik. Hiszen végső soron mégis csak
a tanári szakma a leghálásabb terület, ahol a legtöbb érzelmi muníciót kapja az ember.
Németh Csilla kedvencei:
Szabó Magda a mindenem, tőle amennyit csak lehet, olvasok, és újra és újra előveszem a regényeit. A kedvencem egyébként Az ajtó; szeretem a családregényeket és a női sorsokat taglaló műveket. Régi szerelem Kosztolányi is, de nagyon szeretem Thomas Mannt és Ulickaját is, az újak közül Tóth Krisztinát, Varró Dánielt, a Túl a Maszat-hegyen-t mindig ajánlom a gyerekeknek is. Emellett nagy színházrajongó vagyok, mostanában pedig a moziban élem ki magam, különösen az új magyar filmek nézésével.
