Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
4°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
4°C

A kormányzó többség nem támogatta az LMP Veszprémet érintő költségvetési módosító javaslatait

2017. június 16. 15:04 // Forrás: LMP
Az országgyűlés tegnap fogadta el a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényt. Már a zárószavazás előtt napokkal tudni lehetett, hogy az LMP Veszprémet érintő módosító javaslatait nem támogatja a kormányzó többség, hiszen azokat előzőleg leszavazták - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati képviselője.

Az LMP két javaslatot nyújtott be. Az egyik a 8. sz. és 82. sz. főutakat összekötő új útszakasz megépítésére vonatkozott. Ez az útszakasz szükséges a tervezett új uszoda és jégcsarnok helyszínének megközelítéséhez is. Szerepelt a Modern Városok Program ígéretei között, de egy tavaly nyári kormányhatározatban kivették onnan. A másik a Családok Átmeneti Otthonának jelenleg helyt adó épület kiváltását tette volna lehetővé. Az intézmény a 21. századi elvárásokhoz nem méltó infrastrukturális körülmények között működik.

A képviselő elmondta: az LMP teljes irányváltást sürget a gazdaságpolitikában. A jövő évi költségvetéshez - többek között - módosításokat javasolt a bérválság kezelése érdekében. Összesen 300 milliárd forinttal csökkentené a munkavállalók járulékait, és ugyanekkora összeget fordítana pluszban a közszféra béreire. 50 milliárd forintot költene bérlakás-programra. Az oktatás forrásait 165 milliárd forinttal növelné, felsőoktatási ösztöndíj-programot hozna létre és megvédené a vidéki felsőoktatási intézményeket. Plusz forrást adna az alsóbbrendű utak felújítására és a háziorvosi szolgálat működtetésére. Mindennek a forrását a társasági adóból nyújtható támogatások megszüntetése, a miniszterelnök várba költöztetésének leállítása és a Magyar Nemzeti Bank nyereségének a költségvetésbe irányítása biztosítaná.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.