Schillinger Attila felidézte, hogy a hőségriadókkal teli 2015-ben 173 ezer hektoliterrel, mintegy 35 millió korsóval, 11 százalékkal több sör fogyott Magyarországon az év harmadik negyedévében, mint az azt megelőző évben. Hozzátette, tartós meleg mellett hasonló bővülésre számítanak idén is.Forró volt a nyár 2013-ban is, akkor negyedéves szinten mintegy 7 százalékkal volt több a belföldi sörfogyasztás, mint a hűvösebb 2014-es nyári szezonban.
A sörgyárak ilyenkor csúcsra járatva termelnek, ráadásul szinte nincs olyan hét, amikor ne lenne zenei vagy éppen sörfesztivál valahol az országban – mondta Schillinger Attila.
A nagyok taroltak
A Magyar Sörgyártók Szövetsége által közölt sörpiaci mutatók szerint 2016-ban 6,7 millió hektoliter sört értékesített a négy vezető hazai sörgyártó: a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt, valamint a hazai piachoz import söreivel hozzájáruló Carlsberg Hungary Kft. Ez 2,5 százalékos növekedés 2015-höz képest. A javulás kizárólag az exportnak tudható be, amely 40 százalékkal nőtt egy év alatt.
A magyar válogatott is besegített
A belföldi sörfogyasztást 2015-ben a rendkívül forró nyár növelte. Tavaly ezzel szemben a tavaszi, második negyedéves időszak volt a legerősebb, nem kis részben a magyar válogatott labdarúgó EB-s menetelésének köszönhetően.
Összességében a teljes éves a magyar sörfogyasztás 2016-ban nem változott, 6,1 millió hektoliter volt, csakúgy, mint 2015-ben, amely 88 müncheni Octoberfest fogyasztásának felel meg. Ugyanakkor több magas minőségű és drágább prémium sört ittak a magyar emberek tavaly.
Egyre több prémium sör fogy
Mintegy 100 ezer hektoliterrel több fogyott a prémium és szuper prémium kategóriájú sörökből, amely mintegy 10 százalékos növekedés. A középkategóriás termékek forgalma alig valamivel volt kevesebb a 2015-ösnél. Tavaly hosszú idő óta az első olyan év volt, amikor csökkent az olcsó, gazdaságos árkategóriájú sörök forgalma. Itt 3,6 százalék volt a visszaesés.
A magyarországi sörgyártók növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből. Az iparág adó és járulékbefizetései meghaladták a 72,5 milliárd forintot – mondta Schillinger Attila.