Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Kismókusokat mentettek

2017. július 13. 9:45 // Forrás: Veszprémi Állatkert
Az elmúlt napok viharos időjárása nem csak az embereket, hanem az állatvilágot is próbára tette. Kedd délelőtt önkéntes állatvédők 3 fészkükből kiesett mókust kölyköt vittek be a Veszprémi Állatkertbe.

Mivel az állatkert különös gondot fordít a hazánkban honos védett állatfajok védelmére, így a három árván maradt kis mókust természetesen befogadta. A körülbelül 4-5 hetes kis csöppségeket az állatkert a kisállatok felnevelésében leginkább jártas állatgondozója, Marokházi Katalin vette szárnyai alá.

A csöppségek kezdetben tápszert kapnak, ezt követően fokozatosan fogyaszthatnak almát, egyéb gyümölcsöket, valamint leveleket és magvakat is. Mivel kifejezetten aktív fajról van szó, így fontos, hogy a mozgási lehetőség biztosítva legyen számukra, hiszen akkor igazán boldogok, ha szabadon szaladgálhatnak. Ha minden a terv szerint alakul, miután megerősödnek, szabadon lesznek engedve, hiszen védett állatok, valamint természetes közegükben érzik magukat a legjobban.

Az európai mókus, másik nevén vörös mókus Magyarországon védett fajnak számít. A rágcsálók rendjén belül, a mókusfélék családjába tartozik. Élőhelye Európa és Ázsia, megél még az északi területeken is, egészen a Skandináv országokig, valamint Ázsián belül Kína és Korea is gyakori előfordulási területe.

Bundájában a barna számos árnyalata megtalálható, a feketés-barnától az egészen világos vörösesbarnáig. Színezete segíti a környezetbe való beleolvadást. Kiváló látása van, valamint nagy látótérrel rendelkezik, hiszen főként a faágak között mozog. Rendkívül ügyes, akrobatikus állat, gyorsan és magabiztosan mozog a fák ágain is.

Az európai mókus élőhelyéül különböző erdőtípusok szolgálnak, a sík területeken is elél, de a hegyvidékeken jobban érzi magát. A fákon nagy magasságban, a fatörzs közelében, ágakból készíti gömb alakú fészkét, amelyben világra hozza kölykeit.
Tápláléka lehet toboz, fakéreg, növényi nedvek, bükkmakk, mogyoró, bogyók, gombák, rovarok, tojások és madárfiókák. Ősszel több helyen elraktározza az összegyűjtött táplálékot, hogy át tudja vészelni a telet.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.