Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Nemsokára becsengetnek

2017. augusztus 30. 11:45
Kedden megtartották a 2017/2018-as tanév Veszprém Megyei Szakmai Tanévnyitóját a Hangvillában.

A rendezvény nyitásaként Némedi Lajos alpolgármester köszöntőjében kiemelte: a nyár nem telt eseménytelenül, számos iskolában történt felújítás, korszerűsítés. Hangsúlyozta, hogy az iskolákban nemcsak a tanítás, hanem a nevelés is fontos, és az lesz az elkövetkező tanévben is.

Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa a köznevelés helyzetéről tartott előadást. Elmondta, a jogszabályok tekintetében nem lesz lényegi változás a következő tanévben. Bővebben beszélt a tankönyvellátás rendszeréről, annak változásairól: a kormány a 2017/2018-as tanévben az 5-8. évfolyamon is bevezeti az ingyenes tankönyvellátást, és kiterjeszti a középiskola 9. évfolyamára is. A tankönyvfejlesztés eredményeként 177 újgenerációs tankönyv jött létre, amely 660 pedagógus munkáját dicséri. A 2018-20 közötti időszakra tervként tűzték ki a sajátos nevelési igényűek és a nemzetiségi tanulók tankönyveinek fejlesztését, valamint új digitális tananyag létrehozását. Sipos Imre kiemelte, hogy a Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése is folyamatban van, ez alapján 200 tankönyv és 30000 digitális tananyag, okostankönyv válik majd elérhetővé a tananyag elsajátításának megkönnyítéséhez.

Az iskolai fejlesztések részeként sok iskolában kezdtek tanterem, tornaterem-és tanuszoda építésébe. A diákok a NETFIT-rendszer visszajelzései (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) alapján egyre jobb eredményeket érnek el. Hangsúlyozta, hogy a pedagóguspálya egyre vonzóbb, évről évre egyre többen jelentkeznek. A gyógypedagógushiány felszámolásáért két helyen is indítanak új képzést az országban: az egyiket Debrecenben, a másikat Nyíregyházán, és a Klebelsberg-ösztöndíjat a gyógypedagógus hallgatókra is kiterjesztik.

Dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke a rendszer jövőbeli változásait emelte ki. A 2018-as PISA-felmérés fő vizsgált területe a szövegértés lesz. A kompetencia felmérés rendszerét igyekeznek továbbfejleszteni, és a természettudományos mérési területet is integrálni. Az általános és középiskolások médiaértésének vizsgálatát is célként tűzték ki, valamint az első idegen nyelvi mérés továbbfejlesztését.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.