A bevezetőben Debreczenyi János, Veszprém polgármestere elemezte a Védelmi Bizottság munkáját. Ebben kitért a téli eseményekre, amikor az ónos eső miatt több település is áram, s ennek következtében ivóvíz nélkül maradt.
A polgári védelem veszprémi kirendeltségének vezetője, Balogh Miklós őrnagy a helyi védelmi bizottságok feladatairól, az időközben megváltozott törvényi szabályozókról, a régió polgárvédelmi feladatairól szólt. Utalt arra is, hogy ma már a veszélyforrást a vegyipari üzemek mellett főként a közutak jelentik: számos olyan járműszerelvény halad át a városon, annak közvetlen környékén, amely baleset esetén katasztrófaveszélyt hordoz magában.
Az ülésen szó esett a járványveszélyről (H1N1) is. Balogh Miklós hangsúlyozta, hogy pánikra semmi okunk nem lehet, az illetékesek megfelelő módon felkészülnek az esetleges „támadásra”.
Az őrnagy ismertette a veszélyeztetettségi kategóriákat, az azok felszámolására irányuló terveket. Befejezésül az átalakulás előtt álló polgári védelmi képzésekről szólt. Erre sajnos ma nincs elég pénz – mondotta –, akárcsak a megfelelő eszközellátásra. Végezetül leszögezte: elkövetkező napjainkat nyugalomban tölthetjük.
A Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság képviseletében Hári László őrnagy a legújabb rendeletekről, a gazdasági-anyagi szolgáltatási kötelezettségről tartott előadást.
A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság titkára, Váradi Károly ezredes alig fél éve vezeti a bizottságot. Nagy a kihívás – hangsúlyozta –, mert egy olyan bizottságot kell irányítani, amelynek mind katonai, mind rendészeti és önkormányzati miniszteriális szinten nagy a tekintélye. Váradi Károly is szólt az egész világot veszélyeztető járványveszélyről. Hangsúlyozta, hogy rendszeres kapcsolatban áll az ÁNTSZ vezetésével, a tervek megvannak, s ha indokolt lesz, azonnal tudnak intézkedni.
Szólt arról is, hogy a védelmi bizottságok munkájában újként jelentkezik a terrorizmus (akár hazai, akár nemzetközi) terrorizmus elleni küzdelem (2010-ben egy nagygyakorlat is lesz e témában).
Valós veszélyhelyzetként az ezredes a Csabrendek-Nagytárkány-Nyirád-Zalahaláp 42 km2-es területet jelölte meg. A bő két évtizedes bauxitbányászat felhagyásával jelentős méretű földalatti üregek keletkeztek, s a területen komoly kőzetmozgásra lehet számítani (hasonlóra már sor került több területen is). A veszély nem a lakosságot érinti (ma már nem laknak a veszélyeztetett térségben), hanem az infrastruktúrát: utakat, víz- gáz- és villanyvezetékeket.
Azonnali veszély nem látszik, de a veszélyhelyzet reális – összegezte Váradi Károly.
A témához kapcsolódva Debreczenyi János kijelentette: a vízbázis és a vízkiviteli rendszer nincs veszélyben.
Nász Józsefet Debreczenyi János polgármester és dr. Büki Szilvia c. főjegyző köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából
A Védelmi Bizottság ülésének befejező részében a nyugdíjba vonuló Nász József irodavezetőt búcsúztatta Debreczenyi János. Az irodavezető 38 esztendőt (összesen 43-at) töltött közvetlenül a köz szolgálatában. Munkáját az aljegyző, dr. Mohos Gábor veszi át az uniós szavazás lezártával.
A búcsúzó Nász József...
és az utód: dr. Mohos Gábor aljegyző