Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Fontos, hogy a fiatalok elsajátítsák az újraélesztés technikáját

2017. október 13. 15:01
Az Országos Mentőszolgálat és más intézmények támogatásával péntek délután a Lovassy László Gimnáziumban tanulhatták meg a diákok, hogyan kell újraéleszteni.

A kampány során budapesti és vidéki fesztiválokra, iskolai rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatással képezzék ki a fiatalokat az újraélesztésre. Az Országos Mentőszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, a Magyar Resuscitatiós Társaság, és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjainak közreműködésével oktatja az életmentő ismereteket.

A mellkasnyomások ütemének elsajátítását az Irie Maffia zenekar segíti. A csapat „100 bpm” ütemű Wake Up! című slágere az újraélesztők zenéje, hiszen a ritmus illeszkedik a mellkasnyomások tempójához. A Lovassy Gimnáziumban tegnap Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője köszöntötte a diákokat.

Baj esetén meg kell szólítani és meg kell rázni a beteget, valamint megvizsgálni, hogy normális-e a légzése. Amennyiben nem reagál, és nincs normális légzése, hívni kell a mentőket (104 vagy 112). El kell kezdeni a mellkaskompressziót (percenként 100 lenyomást és teljes felengedést kell végezni, egyenletesen). Ha képesek vagyunk rá, minden harmincadik kompresszió után végezzünk két befúvásos lélegeztetést. Ha nem megy a lélegeztetés, folyamatos mellkaskompressziókkal kell folytatni az újraélesztést. Amint megérkezik egy defibrillátor, be kell kapcsolni és követni az utasításait. A mentő kiérkezéséig folytassuk a feladatot. Egy újraélesztési tanfolyam 4 órát vesz igénybe. Tanfolyamok a reanimatio.com oldalon találhatók.

A programhoz kapcsolódó kisfilmet itt lehet megtekinteni:

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Megbecsült család a Bárczi közössége közélet Megbecsült család a Bárczi közössége Megrendezte hagyományos éves gálaműsorát a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában. A művelődési ház színpadán a gyerekek megmutathatták tudásukat és tehetségüket a nézőteret zsúfolásig megtöltő családtagoknak. 2025. november 29. 14:34 Hogyan születik a sikeres fiatal? oktatás Hogyan születik a sikeres fiatal? A KIM – Nemzeti Pedagógus Kar szakmai konferenciáját a SÉF iskolában rendezték meg csütörtökön, ahol Kövesdi Anett, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen bemutatta, milyen komplex és sokrétű tehetséggondozási rendszer működik a vármegyében. A rendezvényen általános iskolai és szakképzési intézmények pedagógusai, vezetők és szakemberek vettek részt, hangsúlyozva: Veszprém vármegye oktatási közössége valódi, egymást támogató szakmai hálót alkot. 2025. november 28. 12:03 Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! közélet Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! A Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán indította el középiskolásoknak szóló Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja olyan, nemzetközileg is versenyképes, komplex tudású fiatalok támogatása, akik a jövőben a külügyekben, az államigazgatásban és a vállalati szektorban is magabiztosan helytállhatnak. A program kiemelt törekvése, hogy a diákok felismerjék a hazai felsőoktatásban és a magyarországi karrierutakban rejlő lehetőségeket, és ne feltétlenül külföldön keressék jövőjüket. Csütörtökön Veszprémbe is ellátogatott ez a program. 2025. november 27. 22:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.