Itthon már igazi kampányhangulat van, érződik ez a parlamenti felszólalásokon és a budapesti eseményeken is- mondta Kovács Zoltán az Ovádi Péter fideszes választókerületi elnökkel közösen tartott herendi fórumon kedden. A felfokozott hangulat a hangvételre is rányomta a bélyegét, amely mellett szerintük fontos beszélni az olyan témákról is, mint a munkahelyeket és a demográfiai mutatókat is veszélyeztető Soros-terv.
Hogy miért? Mert bár Juncker szerint névlegesen maga a terv nem létezik, mégis az látszik, hogy az unió pontról-pontra ezt szeretné megvalósítani.
Az Apicius Étterembe szervezett fórum célja a két politikus szerint az volt, hogy segítséget és muníciót adjon a Soros-tervvel vagy a migrációs nyomással kapcsolatos vitákhoz, és hogy el lehessen dönteni: léteznek-e ezek a problémák, vagy sem?
Az államtitkár fél óra alatt vázolta fel, miről szól valójában a spekulánsról elnevezett terv. Szerinte a megyébe is a hónap végéig kiküldött konzultációt azért is fontos sokan kitölteni, hogy a kormány minél hangosabban hallathassa hangját Brüsszelben: nem kér a kultúra eltiprásából, a nemzeti értékek önfeladásából, a terrortámadásokból és a migrációs nyomásból.
Megadjuk a véleménynyilvánítás lehetőségét. Ha a kormány nem kérdezné meg az embereket az ilyen fontos kérdésekről, akkor meg az lenne a baj-mondta.
A politikus diagramokkal, adatokkal és nyilatkozatokkal fejtette ki a Soros-terv részleteit.
Bár Veszprém megyében nem, de az Ásotthalom környékén élők a bőrükön érezték a migrációs nyomás hatásait a válság kirobbanásakor. Köztük voltak valódi menekültek is, akiket a kormány védelmez, hisz az emberiesség is kötelezi rá, de többségében voltak azok a fiatal, erőteljes férfiak, akik csupán a szociális juttatások miatt indultak Nyugat-Európa felé. Soros célja, hogy évente 1 millió embert telepítsenek be Afrikából, és a Közel-Keletről. A NATO szerint 2020-ig 60 millió, az ENSZ szerint „csupán” 15-20 millióan akarnak majd Európába jutni. „Mások is építettek kerítést, csak mi erőteljesebben lépünk fel. A törökök és a bolgárok pedig durvább eszközöket is bevetettek már a határ védelmében, mégis Magyarországot szokás támadni”- hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán.
Az államtitkár rámutatott arra is, hogy bár hiába utasította el az EU a szlovákok és a magyarok keresetét a kötelező betelepítési kvótákkal kapcsolatban, a téma a mai napig napirenden van az EU-ban. Szerinte itthon az ellenzék az LMP-vel és a szocialistákkal az élen nem csak a kerítés lebontását, hanem a beérkező migránsok felső korlát nélküli szétosztását is támogatja.
A tervek szerint 9 millió forintos állami segélyt kellene adni minden egyes bevándorlónak,
Soros Györgynek pedig meg is van az ötlete, hogy ezeket miből kellene finanszírozni: kohéziós alapokból, a mezőgazdasági támogatás csökkentéséből, a benzinár növeléséből, és „Soros kedvencéből, a hitelekből”.
A mai napig az ellenzékkel az élen, tagadják, hogy a migrációs válság és a terrortámadások között van összefüggés az unióban, sőt álproblémának nevezik a bevándorlást- mondta Kovács, aki számszerűsítve végigvette, hogy 2015 óta 350 ember vesztette életét a dzsihadista támadásokban, miközben Magyarország a kontinens egyik legbiztonságosabb országa maradt.
Úgy véli, a tervek végrehajtásához Sorosnak olyan kiterjedt hálózata és kapcsolatrendszere van, amelyek egymásra épülnek. Az államtitkár ekkor egy vastag paksamétát mutatott fel, amelyeken ott szerepeltek a spekulánshoz köthető szervezetek, NGO-k, és sajtóorgánumok: Krétakör Alapítvány, Migration Aid, 444.hu, a HVG, Index, stb. Szerinte a nyílt társadalmakat támogató szervezetek és a média mind egymásra épülnek, és egymás munkáját segítik.
„Az NGO-kat Soros modern hadsereggé alakította."
Kovács Zoltán szerint Orbán Viktor szavaival élve Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, amihez ki kell tartani a világos és egyenes beszéd mellett, ezért is fontos az olyan problémákról beszélni, melyek manapság Soros-tervként híresültek el.