Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kezdődik a végső harc / MKB Veszprém KC–Pick Szeged döntő előtt

2009. május 15. 16:49
Szombaton kezdődik a férfi kézilabda bajnoki döntő. Gulyás Péter szerint a mieink védekezése lehet a Szeged elleni siker záloga.

Hosszas egyeztetéseket követően szombaton kezdetét veszi a bajnoki címért szóló versenyfutás. Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően idén is címvédő Veszprém és trónkövetelő Pick Szeged csap össze a trófeáért. Az MKB a döntőbe jutásért a PLER csapatát verte oda-vissza, s Vladan Matic csapata is két mérkőzés alatt tudta le a Dunaferr elleni elődöntőket.

Az egyik fél harmadik győztes meccséig tartó párharcát Mocsai Lajos együttese játssza pályelőnyben. Köszönhetően annak, hogy a veszprémi kézilabdacsapat az alapszakasz küzdelmei során idegenben, s a Veszprém Arénában is két vállra fektette legnagyobb honi riválisát, s százszázalékos teljesítménnyel zárt.

Az idei szezonban mutattott forma alapján a párharc esélyese a bakonyi együttes, amely a Magyar Kupa fináléjában is imponáló magabiztossággal verte a Tisza-partiakat.

Azonban miközben a Pick maródi játékosai (Vadkerti kivétel) valamennyien felépültek, addig nálunk a sérült Gál és Peric sem szereplhet a fináléban. A világklasszis kapus a vehir.hu-nak addot interjújában elmondta, hogy ennek ellenére is a mieinket tartja a jobb csapatnak.

A finálé első ütközete előtt az utóbbi időben kiemelkedő formában kézilabdázó jobbszélsőt, Gulyás Pétert kértük rövid helyzetelemzésre:

– Mennyiben befolyásolta a felkészüléseteket az, hogy egy nappal korábban fogadjátok a Szegedet?
– Az időpont körüli huzavona miatt a hét elején nem tudtuk úgy tervezni a felkészülésünket, ahogy szerettük volna. Csütörtöktől tudtunk igazán készülni. Persze nem ezen fog múlni a meccs, mi minden időpontban győzni szeretnénk.

– Ami a védekezést illeti: Peric kiesésével valószínűleg még jobban kell működnie a hátsó alakzatnak. Hogyan készültök erre?
– Ez így van. Mindannyiunknak még többet és jobban kell dolgoznia, s még jobban kell segítenünk a fiatal Liszkai Szilvesztert. Reméljük, hogy jól fog védeni a tehetséges kapus.

– Mik lehetnek a kulcsmozzanati a döntő mérkőzéseinek? Megítélésed szerint melyik területen fog eldőlni a párharc?
– Mindenképpen a mi védekezésünk lehet a siker záloga. Támadásban úgy érzem, hogy nincsen problémánk. Megfelelő hatékonysággal kell védekeznünk, amiből megpróbálunk könnyű gólokat szerezni.

– Megítélésem szerint egyik legjobb, ha nem a legjobb szezonodat játszod. Minek köszönhető a felszabadult játékod?
– Elsősorban annak, hogy egyre jobban játszik a csapat. Ezen kívül az edző bizalmának, s a csapat morális erejének köszönhető, amelyből mindannyian sokat tudunk meríteni. Szerintem az elmúlt időszakban mindenki sokkal jobban játszik. Próbálok élni a bizalommal.

– Holnap nem csak nektek, hanem a győri lányoknak is szurkolunk…
– A helyszínen nem tudjuk nézni a meccset, mert a pihenés fontosabb. De otthon mindenképpen fogom nézni, és drukkolok nekik. Nagyon jó lenni, hogy ha egy magyar csapat Európa csúcsára kerülne. Jót tenne a magyar kézilabdának. S jó lenne, hogy ha jövőre mi is itt tartanánk.

A vehir.hu szombaton képes tudosítással, interjúkkal  számol be a Győri Audi ETO-Viborg női kézilabda Bajnokok Ligája fináléról és az MKB Veszprém KC-Pick Szeged bajnoki döntőröl.

A döntő programja

1. mérkőzés: 2009. 05. 16. 20:30 MKB Veszprém KC–Pick Szeged (tv: Sport1)
2. mérkőzés: 2009. 05. 19. 18:00 Pick Szeged–MKB Veszprém KC (tv: Sport1)
3. mérkőzés: 2009. 05. 24. 12:45 MKB Veszprém KC–Pick Szeged (tv: m1)
4. mérkőzés: 2009. 05. 28. 18:00 Pick Szeged–MKB Veszprém KC (tv: Sport1) - amennyiben szükséges
5. mérkőzés: 2009. 05. 30. 18:00 MKB Veszprém KC–Pick Szeged (tv: Sport1) - amennyiben szükséges

Az alábbiakban az MKB VKC felhívását teszük közzé a szombati meccsekkel kapcsolatosan:

- Kérünk minden veszprémi szurkolót, hogy lehetőség szerint gyalogosan közelítsék meg a mérkőzés helyszínét, mivel a Bajnokok Ligája döntő mérkőzés miatt a parkolóban túltelítettség várható .

- Azon szurkolóink, akik mégis kénytelenek gépkocsival érkezni, kérjük, hogy a Csarnok melletti bevásárlóközpontok parkolóit vegyék igénybe, illetve a közelben lévő alternatív parkolókat használják a vasútállomás felé vezető, körgyűrű melletti részen.

- A női Bajnokok Ligája mérkőzést követően minden résztvevőnek el kell hagynia az Aréna területét (legkésőbb 18:30-ig) és az újbóli kapunyitás után érvényesíthetik a Szeged elleni mérkőzésre érvényes belépőjegyeiket. Várható kapunyitás: 19:30. 

Tisztelettel:

Németh Csaba
szakosztályvezető

 

Zatkalik Dávid
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.