Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Megérte a váltás

2017. november 3. 4:00
Három olyan embert mutatunk be, aki nemrég érkezett a veszprémi Continentalhoz. Bár az életutak különbözőek, az közös bennünk, hogy hamar megszokták az új környezetet, és hogy jól érzik magukat. Sőt, van köztük olyan, aki már korábban is a Continentalnál dolgozott, de elcsábították, majd csalódva az ígéretekben, rövid idő elteltével visszatért.

Kellemes csalódást okozott a csoportvezetőként dolgozó Molnár Adélnak, hogy a Continentalnál mindenki egy kicsit nyitottabb, mint azt korábban, más munkahelyeken tapasztalta. Más a szemlélet, és itt mindenki keresi az új megoldásokat. „Ez nem egy merev hely”- mondja, ami azt jelenti, hogy a vezetés nyitott és pozitívan áll a munkatársakhoz. A munkakörülmények is jobbak, egy szóval: igényesebbek. Látszik, hogy a főnökök odafigyelnek az emberekre, és szeretnének változtatni, javítani a helyzetükön.

Szendi Zsolt ezért is jött a Continentalhoz, mert szeretett volna sokat tanulni, és szerinte ehhez itt minden adott. A korábbi munkahelyén folyamattechnikus volt, ami nagyon hasonított az itteni gépbeállítóhoz, de ott mást és máshogy gyártottak. Persze, annak is nagyon örül, hogy nagyjából 10%-kal többet keres, mint az előző helyén: „Sok cégnél megfordultam már Veszprémben, de itt becsülnek meg a legjobban”. Ugyanakkor a fizetés nem minden, hiszen a Continental hajlandó fontos és hasznos dolgokban segíteni, mint például a sportolás és a szabadidő hasznos eltöltése. Zsolt azt tervezi, hogy kihasználva a cég támogatását, vásárol magának egy uszodabérletet.

Gubicza Péter régóta dolgozik a veszprémi Continentalnál, de volt egy hat hónapos kitérője. „Ha ezt a fél évet nem vesszük, akkor már tizenegy éve vagyok itt. Elcsábítottak, nagyobb fizetést ígértek, de nem kaptam meg. Rosszul döntöttem, de szerencsére visszafogadtak” – így emlékszik vissza a rövid távollétre, és elárulja azt is, hogy örültek neki, amikor ismét a gyár kapuján kopogtatott. „Most jó helyen vagyok itt, biztos helyem van, engem innen nagyon nehéz lenne újra elcsábítani” – mondja Péter, majd arról beszél, hogy miért szeret itt lenni. „Jó emberekkel dolgozom együtt” – vagyis jó a közösség, és olykor még arra is jut idő, hogy a munka után leüljenek egy vacsorára és egy beszélgetésre. Ami pedig a munkaadót illeti, látja, hogy a Continentalnak fontos a dolgozók kényelme, és ezért folyamatosan fejlesztenek. Például tavaly év végén új éttermet kapott az üzem, és most épül az új öltözőépület.

Veszprémi7Nap

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.