Iszonyú sebesség, elképesztően gyors fejlődés. Ont mindent megállíthatatlanul. Ki pötyögtetve kezeli, ki szélsebesen.
Apám jut eszembe, aki öreg, svájci Hermes írógépén ezernyi sporttudósítást fogalmazott meg. Mi, gyerekek, csak bámultuk, hogyan sorakoznak a betűk, rendeződnek mondatokká. Tetszett, ahogy az írógép kocsija a sorvégén végigfutott finom olajjal kent ágyában. Ma ugyanez egy enter. Abban volt valami elegáns mozdulat, ez meg gépies.
A lapok teltek, apám olykor táblázatokat rajzolt vonalzóval, s ceruzával írt bele. Még színessel is. Aztán könyveket lapozott fel, hogy megnézze, beállítottak vagy meg is döntöttek egy eredményt. A kifűzött (ma: printelt, nyomtatott) papírok az aktatáskába kerültek, onnan be a szerkesztőségbe, ahol a gépíró kisasszony "flekkes" papírra átírta, onnan ment a korrektorhoz, majd a nyomdába, s másnap ott olvashattuk a megyei napilapban, amit a Papa írt.
Ugyanez ma pár perc, s akár fotóval is láthatjuk, nézhetjük a neten. Sőt: hozzáfűzhetjük véleményünket, kérdezhetünk, bírálhatunk, szentségelhetünk. Gyakorlatilag minden (ön)kontroll nélkül.
Hát nem szép, nem érdekes? Egy fél (negyed?) emberöltő alatt ekkora fejlődés?
Valami azért hiányzik: a papír sejtelmes ropogása, a nyomdafesték illata.
Régen, ha beléptünk egy szerkesztőségbe, az írógépek kattogása adta meg az alaphangot. Ma meredten nézzük a monitort, s bosszankodunk, ha a letöltés tíz másodpercnél is hosszabb.
Persze a fiatalok jót derülnek az idősebb generáción, melynek tagjai még az Akadémiai Kiadó Helyesírási kéziszótárát veszik elő, s nem ide-oda kattintgatva keresgélnek (és találnak!) megoldást (hadd ne essék szó a netes oldalak hitelességéről).
Apám kétkedve fogadta az internetet. Nem értette, miképpen lehet két billentyűvel annyiféle érdekességet előcsalni. Nem is barátkozott meg sem a számítógéppel, sem a nettel mindhalálig.
Apósom már ráérzett az ízére, s egy ujjal ugyan, olykor az egérrel is keményen megbirkózva hírvadászatra indult, de aztán jobbnak találta a fotel kényelmében az újságok lapozgatását.
A gyerek persze már karon ülősként bele-bele csapott a billentyűzetbe, s számára természetes lett a masina kezelése.
Van tehát egy "lebegő" korosztály (nagyjából az 50-55-ön felüliek), mely vegyes érzelmekkel viseltetik a net iránt. Tekintélyes az "osztály létszáma", s nem szabad figyelmen kívül hagyni őket, mert a lemaradás veszélye nagyon fenyeget, különben marad az írógép...
