Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Nem határolódik el a Hatvannégy Vármegyétől Varga-Damm

2017. november 10. 13:56 // Forrás: mti
Nem látja indokoltnak, hogy elhatárolódjon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól (HVIM) a Jobbik veszprémi képviselőjelöltje.

Varga-Damm Andrea véleményét arról kérték ki, hogy belefér-e a politikai véleménynyilvánításba az, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái fekete lepellel takarták le Horn Gyula volt miniszterelnök szobrát és egy "pufajkás gyilkos!" feliratú táblát akasztottak a nyakába.

Azt mondta, fiatalok szervezetéről van szó, akiknek ebben az ügyben volt "egy nagyon jó tanítómesterük", Kövér László, házelnök, aki szerint "ez az ember pufajkás volt, ezért nem lehet a Parlamentben terme". Nagyon jó tanítómestereik voltak a Fidesz EP-frakciójának tagjai is, akik levélben kérték, hogy az Európai Parlamentben se nevezzenek el termet a volt miniszterelnökről - tette hozzá. Megjegyezte, hogy korábban Surján László volt EP-képviselő is hasonló levelet írt.

Varga-Damm Andrea (archív)Varga-Damm Andrea (archív)

Arra a felvetésre, hogy a HVIM alapítója, Toroczkai László egyben a Jobbik alelnöke is, Varga-Damm Andrea azt felelte, hogy Toroczkai Lászlótól soha nem hallották azokat a megnyilatkozásokat, amelyeket Kövér László, Surján László vagy a Fidesz EP-frakciója tett.

Megkérdezték, hogy elhatárolódik-e a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól, amire közölte, hogy még soha nem volt semmilyen kapcsolata a szervezettel, ezért nem tud attól elhatárolódni, "akivel nem vagyok egy platformon". Hozzátette, hogy Toroczkai Lászlóval sincs egy platformon, mert "én egyszerű Jobbik-tag vagyok", akinek nincs komoly befolyása a párton belül, míg az ásotthalmi polgármester a Jobbik alelnöke. A szobor letakarására utalva kijelentette, nem tartja helyénvalónak az ilyenfajta megnyilatkozást.

A képviselőjelölttől megkérdezték, hogy a nyugdíjasoknak felajánlott szövetségkötésük előtt elnézést kérnek-e Vona Gábor pártelnök korábbi, a nyugdíjasokra tett kijelentéseiért, illetve hogyan értékelik, hogy ezek miatt csökkent a támogatottságuk. A politikus úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy a támogatáscsökkenésnek bármi köze lehet a nyugdíjasokhoz, mert akik "erre rendeltettek", már számtalan fórumon kifejezték sajnálkozásukat amiatt, ha szavaikat félre lehetett érteni. Közölte, számára az a fontos, hogy nyugdíjasok tömegei írják neki, hogy értették miről volt szó, hogy a kijelentések nem az egész nyugdíjas társadalomról szóltak. Hozzátette, abban teljesen biztos, hogy neki személy szerint senkitől nem kell bocsánatot kérnie vagy elhatárolódnia.

Arra, hogy kik kértek bocsánatot, azt válaszolta: "azt önöknek kell tudni, mert én biztosan nem sértettem meg senkit". Hozzátette, a nyugdíjas társadalmat inkább a nyugodt élet érdekli, mint az, hogy a sajtó és bizonyos politikai erők hangulatkeltését "próbálják rájuk építeni".

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.