Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Térségi összefogás segíti Veszprém EKF pályázatát

2017. november 11. 12:10
Együttműködési megállapodást kötöttek Veszprém város, a Balatoni Kör, a MOL Nagyon Balaton program, az ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület és a Pannon Egyetem képviselői az EKF pályázat sikerességének elősegítésére a pénteken II. alkalommal megrendezett közéleti minikonferencia keretében.

Porga Gyula polgármester az esemény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Veszprém a kezdetektől fogva számolt azzal, hogy csak akkor lehet erős és sikeres Európa Kulturális Fővárosa-pályázó, ha a lehető legszélesebb együttműködést tudja létrehozni.

– Az elmúlt másfél-két évben sikerült kialakítani egy nagyon fontos bizalmi kört, aminek tagjai mind az ötletelésben, mind remélhetőleg a végrehajtásban részt vesznek: magánszemélyeket, civil szervezeteket, vállalkozásokat, intézményeketnyertünk meg a pályázathoz. Az sem titok, hogy Veszprém nem egyedül szeretne indulni, hanem térségi összefogásra törekszik, így a decemberben benyújtandó anyagban is térségi problémák és azok lehetséges megoldása szerepel – fogalmazott a polgármester.

Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke elsőként írt alá stratégiai megállapodást Veszprémmel a pályázat kapcsán, a támogatók sorához pedig további négy szereplő is csatlakozott: a MOL Nagyon Balaton program szervezői, a Balatoni Kör, az ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület és a Pannon Egyetem vezetői.

Lobenwein Norbert, Fülöp ZoltánLobenwein Norbert, Fülöp Zoltán

Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a MOL Nagyon Balaton alapítói rendezvénysorozatukról szólva elmondták: öt évvel ezelőtt olyan új eseményeket szerettek volna megvalósítani a balatoni régióban, amelyekre Magyarország büszke lehet, és ami a hazai és külföldi turisták számára is vonzerővel bír. Másrészt a már működő projektek egy fedél alá vonásával azt is bizonyíthatták, mennyi sikeres produkció köthető a Balatonhoz – többek között a VeszprémFest és az Utcazene Fesztivál, amelyek kiemelkedő pontjai programsorozatuknak is.

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke és az EKF nagykövete kiemelte: deklarált céljuk, hogy a Kör szellemiségét és korábbi projektjeit az EKF-pályázat részeként is megmutassák. Egy olyan társadalmi-gazdasági egységnek kell létrejönnie a Balaton körül, ahol a szereplők a legmagasabb színvonalat képviselik, a helyi termékek kereskedelmével és helyi hasznosításával pedig kialakul egy hatékony gazdasági körforgás. Veszprém részvétele ezt a célt nagyban erősítheti, a Balaton megjelenése pedig izgalmas kiegészítő programlehetőségként szolgálhat a turisták számára a pályázatban.

Laposa BenceLaposa Bence

A Balaton-felvidék a világ egyik legszebb tája, amelynek azonban nemcsak megélhetést kell biztosítania, de élhetőnek is kell maradnia. Ezen ügyködik a 2008-ban létrejött ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület, amely ma már 59 település bevonásával dolgozik a helyi termékek elismertségének növekedéséért, a turisztikai és kulturális programok bővítéséért, a fiatalok megtartásáért, valamint a termelés és a szolgáltatás színvonalának növekedéséért, amelyet 2013 óta a „Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyrendszer kialakítása is szolgál. Rédei Zsolt elnök maga is úgy látja, a programok sikeres kivitelezése érdekében mindkét oldalnak szüksége van az összefogásra, éppen ezért is érzik nagy megtiszteltetésnek, hogy együtt dolgozhatnak Veszprémmel.

Rédei Zsolt, Gelencsér András, Kovács GyulaRédei Zsolt, Gelencsér András, Kovács Gyula

A város elképzeléseinek támogatása a Pannon Egyetem számára is magától értetődő, így az EKF koncepció kidolgozásában is jelentős szerepet vállalt az intézmény. Mivel kultúra és tudomány az intézmény elképzelése szerint együtt jár, számos tudományos eredményeket bemutató programot is beemeltek a pályázat kínálatába, mindamellett igyekeznek minél több fiatalt bevonni a kultúrafogyasztásba és a külföldi hallgatók számának növekedésével Veszprém hírét vinni – számolt be a részletekről Gelencsér András rektor.

A jelenlévő felek a további támogatás megerősítéseként egy együttműködési megállapodást is aláírtak Veszprém és a négy szervezet partnerségéről.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét koncert Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét Szombaton este tartották a Pannon Egyetem Alulájában Veszprém egyik hagyományos koncertjét, a Brusznyai-emlékhangversenyt, amivel nemcsak a város 56-os mártírjára emlékeztek, hanem az ő szellemiségét ápolva a Brusznyai-díjjal a város egyik pedagógusát és tehetséges diákját is elismerték. 2026. január 11. 16:22 Nagykarcsi 75 éves közélet Nagykarcsi 75 éves Csütörtök délután különleges születésnapi beszélgetésre került sor a Művészetek Háza Veszprém S-Stúdiójában. Az est főszereplője Nagy Károly, vagy ahogy Veszprémben szinte mindenki ismeri: Nagykarcsi (így egyben) volt, a város kulturális életének meghatározó alakja, a Művészetek Háza Veszprém alapító igazgatója, népművelő, rendezvényszervező, közösségteremtő. 2026. január 9. 15:11 Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem közélet Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. 2025. december 19. 16:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.