Azt írja:
"Azért szavaztam nemmel egy parlamenti határozatot illetően, mert egy ember bűnösségéről a bíróságnak kell dönteni, nem az országgyűlésnek. Engem képviselőnek választottak, nem pedig bírónak. Volt olyan időszak a magyar történelemben, amikor ez összekeveredett, ez volt a fasizmus és a kommunizmus, és úgy tűnik, hogy a Fidesz ismét élet és halál ura akar lenni. Nemet mondtam a politikai boszorkányüldözésre, és büszke vagyok rá. Lehet, hogy Czeglédy Csaba bűnös, lehet, hogy ártatlan, de ha erről a parlament dönt, az a jogállamiság agóniáját mutatja. Éppen ezért azon vagyok, hogy 2018-tól olyan parlamentünk legyen, mely Magyarország épülését szolgáló törvényeket hoz, nem pedig a politikai ellenfeleit igyekszik eltiporni. A kártalanításról pedig annyit: ha az Orbán-rezsim valóban a kisemberek érdekét akarná szolgálni, akkor az adóhatóság intézkedne a kifizetésekről, hiszen a szükséges összeg rendelkezésre áll a szövetkezet NAV által zárolt számláján."