Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A veszprémi városi közgyűlésről jelentjük

2008. április 30. 22:09
A hónap műtárgyaként ez alkalommal a Petőfi Színház mutatkozott be. Bujtor István igazgató a közgyűlésen napirend előtt elmondta súlyos fizikai és erkölcsi nehézségeket örököltek, ami jelentős váratlan kiadásokat jelent. Napirend előtt Némedi Lajos az ötös választókerület képviselőjeként fejtette ki aggodalmait. A menetrend szerinti pontokban kisebb vita melett határozott a testület.
Egyre több a probléma a legutóbb 20 évvel ezelőtt felújított színházépülettel, tudtuk meg Bujtor Istvántól a szerdai közgyűlésen. Lepusztult a lámpapark, ami még a kisebb baj, hiszen ha egy előadás színvonalas, ezt nem veszi észre a közönség -, mondta az igazgató. Viszont ami aggasztó, hogy egyre több a beázás, aminek hosszú távon súlyos állagromláshoz vezet. Egy komoly átfogó felújításra lenne szükség -, tette hozzá Bujtor. A színészházra - ami egyébként meglátása szerint ugyan csak kritikus állapotban van - és a színház épületére közös pályázatot kellene kiírni. Addig is belső erővel megoldják a lakások felújítását, egyesével, lakásról lakásra haladva. A Latinovits Játékszín állapotát már nem is részletezte a teátrum vezetője, csak annyit mondott, hogy az ma nem méltó Latinovits nevéhez. A városatyák az évadtervről is tájékoztatást kaptak. Az első önálló évadban a Hippolyttal kezdenek, Szulák Andrea és Balázs Péter vendégszereplésével, Vindnyánszky Attila megrendezi Bulgakov Moliére-ről szóló darabját, az Álszentek összeesküvését, melyet az Édes Anna követ a repertoárban, Valló Péter rendezésében. Két gyerekdarabot is ígért az igazgató Angyalok a háztetőn, illetve Mátyás király krónikái címmel. Bujtor István Veszprémben is megrendezi a Kakukkfészek című darabot, Ken Kesey regénye nyomán. Szintár Miklóssal is sikerült már leszerződni, aki a Tisztújítást rendezi majd a következő évadban. Bérleten kívül bemutatnának még egy Szabó Magda darabot is, melynek rendezésére Bereményi Gézát kérnék fel. A problémákat sorolva Bujtor kitért az akusztikára is. Mint mondta, meg kell vizsgáltatni mi lehet a gond és mihamarabb orvosolni kell. A közgyűlésen kiderült, hogy néhány adósság is az új vezetésre maradt. Így például egy kifizetetlen számla a Legyetek jók ha tudtok után.

Napirend előtt Némedi Lajos Büki Szilviához, illetve a polgármesterhez intézett kérdéseket. Mikor várható, hogy intézkednek a Balaton Pláza zajhatásának megszüntetése érdekében. Több zajszintmérés is történt a területen, melynek eredményeiről írásban fogja tájékoztatni a képviselőt Büki Szilvia  címzetes főjegyző. Némedi szintén napi rend előtt tért ki a zöld területek gondozására és a szemetes városrészekre. Arra kérte Debreczenyi János polgármestert, hogy mi hamarabb intézkedjen.

A közgyűlés első napirendi pontjában a képviselők meghallgatták Bolcsik Zoltán megyei rendőrfőkapitányt, illetve Giczi Róbert ezredest, a veszprémi kapitányság vezetőjét. A beszámolókból kiderült, hogy egyedül a betöréses lopások száma emelkedett. Katanics Sándor megjegyezte, hogy Kádártán volt olyan nap, amikor több házba is betörtek.
Elhangzott, hogy folyamatban van a létszámbővítés a rendőrségnél, jelenleg is nagy erőkkel toboroznak, hogy erősíteni tudják a járörözést, ami megoldást jelenthet a problémára. Több városatya az éjszakai életből adódó problémákra hívta fel a figyelmet. A fiatalok a szórakozóhelyek között az utcán is alkoholt fogyasztanak, hangoskodnak. Ezt a rendőrség razziákkal, éjszakai ellenőrzésekkel próbálja visszaszorítani. Szintén súlyos problémát jelentenek a városban a koldusok, akik nem csak az itt élőket, hanem a turistákat is zavarják. Mazák György külön kiemelte a Haszkovó út 18 körüli területet, ahol a helyzet kritikussá vált. A válaszokból kiderült, hogy a rendőrség is szorított helyzetben van, mert a hajléktalanokat, kéregetőket addig nem büntethetik, míg erőszakosan nem inzultálják a járókelőket.

Többször szó esett a közgyűlésen a hulladékkezelési problémákról is. Vereskúti Béla felhívta a figyelmet arra, hogy egyes vállalkozásoknak nincs megállapodása a hulladék elszállításáról, miközben a szemét ott is tömegével keletkezik. Véleménye szerint erre jobban oda kelle figyelni és rendeletet kellene módosítani. Molnár Ernő a Jutasi lakótelepet emelte ki. Mint mondta, folyamatosan növekszik a háztartási hulladék mennyisége. Van, ahol havonta tízszer, van ahol tizenkétszer rendelik meg a szemétszállítást. Véleménye szerint erre is megoldást kell találni, milyen gyakori szállítással lenne biztosítva a lakótelep.

Hartmann Ferenc, szocialista frakcióvezető felszólalásában a Pólus program kapcsán intézett kérdéseket a polgármesterhez. Elmondta, hogy a Pólus Programnak prioritást kellene élveznie a városfejlesztési stratégiában, hiszen ez esetben egy 400 milliárdos keretről van szó, melyből Veszprémnek 50 milliárdot lenne lehetősége lehívni. Emlékeztetett, hogy márciusban egy konferenciát tartottak a fejlesztési pólusok és klaszterek részvételével. Feltette a kérdést, hogy a város vezetői közül részt vett e valaki ezen a konferencián, s érdeklődött az után is, hogy milyen pályázatokat készített elő a város. Aggodalmának adott hangot, hogy kellőképp ki tudjuk-e használni a Pólus program nyújtotta lehetőségeket.

Válaszában Debreczenyi János elmondta, hogy elkezdődött egy szoros együttműködés Székesfehérvárral pontosan a Pólus kapcsán. A híd szerepe pedig a Pannon Egyetem ebben az együttműködésben, mely jelenleg is tagja a Székesfehérvári Felésőoktatási Konzorciumnak. Továbbá folynak az egyeztetések arról is, hogy a cégek között szintén konzorciumokat hozzanak létre - mondta a polgármester. Hozzátette, ez az együttműködés a két város között, a cégek között és a felsőoktatási intézmények között, a Pólus Program nyújtotta lehetőségek alapja. A gazdasági fejlődésről is szólt Debreczenyi. Tájékoztatott, hogy több nagyvállalat, mint a Valeo vagy a Continental Teves komoly fejlesztésekre készülnek, mely összességében közel kétezer új munkahelyet teremt majd a városban. Említette, hogy másfél éven belül egy napelem gyára is lesz Veszprémnek, ahol 400 embert tudnak majd foglalkoztatni.

Hartmann Ferenc elmondta, hogy továbbra is számíthatnak majd a segítségére. Örül annak, hogy végre tényleges együttműködés és együttműködési szándék is van Székesfehérvárral. Mint mondta, eddig az volt a jellemző, hogy versenyről beszéltünk, de győztesen csak az együttműködésből kerülhetünk ki - tette hozzá. A frakcióvezető ettől függetlenül nem fogadta el a választ, hangsúlyozta: tudomása van olyan kiírt pályázatról, melyen Veszprém indulhatott volna, de nem tette.

A közgyűlésen a további napirendi pontokban döntés született egy módosítással a rendőrség és a polgárőrség támogatásáról, a rendőrségnek 4 millió, míg a polgárőrségnek 600 ezer forintot biztosít az önkormányzat.

Szintén határoztak a képviselők az MKB Veszprém támogatásáról. Porga Gyula alpolgármester elmondta, hogy kiemelten fontos a városnak az együttes munkája, ezért is írják alá velük idő előtt a szerződést. A kézilabda csapatnak hat szerződése járt le a napokban, így biztosítani kell nekik a hátteret. Porga Gyula hozzátette, hogy a későbbiekben az aréna és a Március 15 utcai sportcsarnok használatáról is együttműködési megállapodást kell majd kötni az együttessel. Az alpolgármester külön megköszönte a kézilabdásoknak azt a higgadságot, ahogy pályára léptek a szegediek ellen a korábbi durvaságok után. Mint mondta, csak gratulálni lehet ehhez a sportemberi magatartáshoz.
Hajnal Csaba, az MKB Veszprém igazgatója az aréna kapcsán elmondta, tudja, hogy nagyon nagy lesz a felelősségük, és minden erővel azon lesznek, hogy magas szintű sportrendezvényeket hozzanak majd Veszprémbe.
A módosítások annyival egészítették ki a szerződést, hogy az MKB Veszprém a mérkőzéseken hirdetési, megjelenési felületet biztosít a jövőben a városnak és mezén is viselni fogja Veszprém nevét.

A továbbiakban az utcanév munkacsoportot is meghallgatták. Döntés született több utca átnevezéséről, többek közt csak Gyulafirátón mintegy 12 új utca kaphat megfelelő elnevezést. A határozatról hamarosan részletesen is beszámolunk.

Füssy Angéla
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.