Mi a legnagyobb hasonlóság közted és Porfirij között?
Először a különbséget említeném: ő férfi, én pedig nő vagyok. De mivel nem vagyok az a tipikus nő, van szerencsém férfiak szerepeket is megformálni. Porfirij egy nagyon kíváncsi természetű egyén, tud bánni az emberekkel, rendkívül intelligens, hatalmas okfejtései vannak – hiszen rendőr –, jól ismeri az emberi lelket és mélyen belemegy annak rejtelmeibe, benne van a játszmákban, tudja, kiből miként lehet kiszedni bizonyos dolgokat, hogyan találja meg azt, amire szüksége van. Ez valami fantasztikus. Szeretnék ehhez felnőni, és remélem, van köztünk hasonlóság.
Mi az a tulajdonság, ami a legjobban bosszant az emberekben, és akár a darabban is megjelenik?
A túlzott önsajnálat: amikor megtehetnél olyan dolgokat, amikre vágysz, de egész egyszerűen a félelem visszatart, és nem élsz a lehetőséggel. Ez ebben a darabban is nagyon jól érzékelhető néhány jelenetben. Koscsisák Andris remekül formálja a szerepét, néha szinte fejbe kellene vágni, miért tesz meg valamit, de elképesztően jól hozza a figurát. Ez a tulajdonság szerintem minden emberben ott van, és ez tényleg bosszantó, de leginkább akkor, ha belőlem indul – és ez olykor bennem is megjelenik. De bosszantó a felületesség is, és ha nem figyelsz magadra és másokra.
Számodra ki a színház- vagy filmtörténet legösszetettebb figurája?
A színház szerelmese vagyok és remélhetőleg mindig is az leszek, de számomra a legmeghatározóbb művész és magánszemély Chaplin, mert ő kitalálta magát. Nemcsak egy teljesen új figurát teremtett és alkotott magából, de lenyűgöző, mennyire ismerte magát – hiszen ő rendezte a filmjeit –, és az a pofátlan bátorság is, amit megengedett magának. Elképesztően őrült figura volt, de zseni. Még rengeteg ilyen fantasztikus embert említhetnék, és azért szurkolok, hogy a következő generációban is sok ilyen akadjon. Úgyhogy bátran előre! Ha százezerszer kell megtérdelni, elbukni, akkor is menj előre hittel és tisztán!
Mi volt a legnagyobb tapasztalat, ami az eddigi munkáid során ért?
Rengeteg tapasztalatot szereztem a Pannon Várszínházban. Laci bá szokta mondani: legyél pofátlan, de jó értelemben. Legyél bátor, hiszen a közönség nem azért jön be, hogy a félelmeidet lássa, hanem hogy mit tudsz alkotni, milyen energiákra vagy képes. Mert amikor megvan a szimbiózis a partnerekkel, a közönséggel, az fantasztikus érzés. Én itt annak idején gyakorlatilag bele voltam dobva a mélyvízbe, mert amikor például kiszabadultam a színi iskolából, nagyon féltem az énekléstől. Nem szereztem akkora gyakorlatot, hogy igazán merjek énekelni, ő pedig azt mondta, el kell énekelni a dalt és kész, nincs más választásod. És én így tettem. De nagyon érdekes tapasztalat volt a Szép alak című kisfilm is, amit Kis Hajni rendezett. Színpadon minden nagyobb gesztikulációt kíván, van egy ív, amit végig kell vinned, 2-2,5 órába akár egy egész életet bele kell sűrítened. A film viszont snittekből áll, teljesen más, és hiába szeretnél nagy mimikát, ott vissza kell venni. Most egy cirkuszi társulatnál (Recirquel – a szerk.) vagyok szerződésben, az is megint teljesen más világ. Mert a cirkuszművészetnek éppen az az alapja, hogy minél szebb legyél, minél erősebb sminket viselj, ott az a hatalmas fizikai erő és az életveszélyes mutatványok. De mindegyiknek megvan a maga értéke.
Kedvenc veszprémi pillanat?
Rengeteg van, nem is tudnám felsorolni. De a legfontosabb talán, amikor bíznak benned. A kollégáid, partnereid, mert jó veled játszani, a rendeződ, amikor hisz benne, hogy meg tudod csinálni, amit kér, és a közönség, amikor előre megváltja a jegyet, figyel rád és akár azért jön, mert te vagy a darabban. A legszebb az a szeretet, hit, bizalom, amit egymásnak emberileg tudunk adni.
Az interjú videós verzióját itt tekintheti meg:
