Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Orbán: ha bevándorlóországgá válunk, hanyatlás lesz

2018. március 6. 12:23 // Forrás: mti

A kormányfő kedden Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című gazdaságpolitikai fórumán hangsúlyozta: Magyarország ma azért teljesít jobban, mert "nem hagytuk, hogy a döntés szabadságát elvegyék tőlünk", ugyanis "ha a fontos nemzeti kérdésekben nem mi döntünk, hanem Brüsszel vagy az IMF, akkor bajban leszünk".

A 2010 óta elért eredmények közé sorolta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "hazaküldését", az IMF- és az EU-hitel visszafizetését, a 3,8 százalékra csökkent munkanélküliséget, a karnyújtásnyira lévő teljes foglalkoztatottságot, a hatodik éve 3 százalék alatt lévő hiányt és az államadósság csökkenését.

gazdasági élet jelenlévő szereplőihez szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: a kormány nem az IMF-re épített, nem keresett külföldi modelleket, és nem fogadott el semmilyen fenyegetést. Ehelyett megállapodott a magyar munkaadókkal és szakszervezetekkel, és így a minimálbért 2010-hez képest 90 százalékkal, a garantált bérminimumot pedig a duplájára tudták emelni - mondta.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.