Hétfő este egy kicsit olyan volt veszprémiként, mintha Dél-Amerikában lennénk. Na, nem azért, mert a hét első napján akkora fieszta-hangulat lett volna és a város GDP-je sem zuhant be hirtelen drasztikusan. Csupán olyan érzése lehetett az embernek, hogy a Föld összes villámja itt akar lecsapni.
Pedig ettől azért távol álltunk, lévén, hogy statisztikák szerint az egész bolygón óránként több százezer villámcsapás történik. Van mégis egy hely, ami különösen ki van téve ennek a természeti erőnek, ez viszont nem Veszprém. Sőt, még csak nem is Európában, hanem Dél-Amerikában, azon belül is Venezuelában van. Itt található a Maracaibo-tó, ahol átlagosan percenként 28-szor keletkezik villám. Ez a vidék amúgy is bővelkedik a viharokban, az év 260 napjában tombol az égbolt, ilyenkor pedig egymást követik az elektromos kisülések.
Ha azt gondolnánk, hogy a tudósoknak biztos magyarázata van a jelenségre, nagyot tévedünk. Eddig csupán teóriákat sikerült felállítani.
Az egyik ilyen magyarázat szerint a megoldást a föld alatt kell keresni, ahol jelentős az urán jelenléte, ami akár vonzhatja is a villámokat.
A legújabb kutatások azonban nem az uránt okolják a villámokért, hanem egy másik mélyben rejtőző anyagot, a kőolajat. Pontosabban az azokból feltörő metánt, ami a talaj feletti légkör vezetőképességét komolyan felerősíti, ez pedig magyarázat lehet az átlag feletti villámtevékenységre.
Viszont, ahogy ilyenkor lenni szokott, van egy harmadik, sokkal racionálisabb magyarázat is, ami inkább az időjárási körülmények és a geológiai adottságok összefüggésein alapszik. Eszerint a hegyláncok meredek lejtői és a tagolatlan partvidék együtt jelentősen befolyásolják a feláramló meleg és hűvös légtömegeket, ami így kedvez a viharok kialakulásának is. Pont, mint Venezuelában a Maracaibo-tónál.
Az itteni jelenséget már a középkorban is feljegyezték. A spanyol hódítók állítólag tájékozódásra is használták a viharokat, mivel azokat több száz kilométerre is lehetett látni és mindig ugyanazon terület fölött tomboltak.
Habár a villámok legtöbbször magasan fekvő, kiálló pontokba csapnak bele, nem rendkívüli az sem, hogy egy ember lesz a villámhárító. Évente átlagosan 2000 embert ér villámcsapás, ezeknek pedig 20-30%-a halálos.
A villámok kapcsán viszont van néhány tévhit is. Az egyik, hogy ugyanoda kétszer nem csap be. Ezt egyértelműen megcáfolták akkor, amikor egy new yorki viharnál megszámolták, hogy 15 perc alatt 15-ször csapott bele az Empire State Building tetejébe a villám.
Szintén téves hiedelem, hogy azt, akibe belecsapott a villám nem szabad megérinteni, mert minket is áramütés ér. Valójában az elektromos töltéseket nem tárolja a test, így, ha valakit a közelünkben ér ilyen baleset, nem, hogy lehetséges, de azonnal segítségére is kell sietni!
Bár sokakban félelmet keltenek a villámok, főleg a nagy dörgés miatt, ami gyakorlatilag egy hangrobbanás, ahogy a hirtelen felforrósodó levegő kitágul és összeütközik a környező légtömegekkel, valójában a légkörre nézve pozitív hatása is van. Ugyanis villámcsapáskor nagy mennyiségű hidroxilgyök (•OH) és hidroperoxilgyök (HO2) termelődik. Ezek kémiai reakciót indítanak el és lebontják az üvegházhatásért felelős metánt.
Aki kíváncsi a villámok keletkezésének fizikájára is, annak ajánljuk az alábbi videót, ahol úgy magyarázzák el ezt a folyamatot, hogy megértéséhez nem kell légkörkutatónak lenni.