Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
5°C
2024. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
5°C

Erasmus+ programban vesz részt a Vetési

2018. március 19. 13:29
Spanyol nyelvű nemzetközi projektben vesz részt a Vetési Albert Gimnázium, az iskolába Európa négy országából érkeztek tanárok és diákok a héten.

A Radio, Adolescentes y Noticias projektben öt ország iskolái vesznek részt: Spanyolországból az IES Sácilis, Bulgáriából a Georgi Stoykov Rakovski Középiskola, Romániából a Colegiul National Iulia Hasdeu, Franciaországból a Lycée International des Pontonniers, valamint a veszprémi Vetési Albert Gimnázium.

A projekt keretében már tavaly novemberben szerveztek egy találkozót Bulgáriában, ezúttal pedig március 19. és 23. között a Vetési látja vendégül a résztvevőket, akiket hétfő délben Porga Gyula polgármester is köszöntött a Városházán.

A kétéves programban olyan témákkal foglalkoznak, mint a fogyatékkal élők, a vallási és etnikai sokszínűség vagy a szegénység. A projekten belül két fő tevékenységet valósítanak meg a magyarországi találkozón: a koordinátorok találkozója és egy rövid távú diákcsere valósul meg.

vehir.hu
további cikkek
Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Újabb lépést tett a magyar oktatási rendszer a digitalizáció felé: immár negyedik alkalommal osztottak ki számítástechnikai eszközöket az iskolások számára kormányzati támogatásból. A program keretében országszerte 125 ezer laptopot kaptak az 5. és 9. évfolyamos tanulók, amelyek tabletként is funkcionálnak. A diákoknak csupán igényelniük kellett a gépeket, és mindenki, aki jelentkezett, meg is kapta az eszközt. 2024. november 28. 12:20 Mestereket avattak az Iparkamarában közélet Mestereket avattak az Iparkamarában Huszonégyen vehették át mesterlevelüket kedd délelőtt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénytermében. 2024. november 26. 14:29 125 éves a herendi iskola közélet 125 éves a herendi iskola Fennállásának 125. évfordulóját és az új épület felavatásának félévszázados jubileumát ünnepelte pénteken a Herendi Német Nemzetiségi Általános Iskola. 2024. november 16. 14:51 Nemcsak kockázat, lehetőség is lehet a médiahasználat a gyerekek fejlődésében Pannon Egyetem Nemcsak kockázat, lehetőség is lehet a médiahasználat a gyerekek fejlődésében A digitális eszközök és az online tér általában úgy jelennek meg a közvélekedésben, mint a gyerekek fejlődését fenyegető tényezők, pedig több módszert is ismer már a pedagógia, amikor ezeket a kompetenciafejlesztésben is sikeresen lehet alkalmazni. A Nemzeti Média- És Hírközlési Hatóság (NMHH) a Pannon Egyetemmel közösen szervezett konferenciát, ahol elsősorban ezeket a módszereket mutatták be, de kiderült az is, hogy egy egyszerű család életét hogyan teheti harmonikusabbá, ha tudatosan használják a mesterséges intelligencián alapuló eszközöket és alkalmazásokat. 2024. november 13. 21:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.