Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Integrációs sportdélutánt tartott a Kozmutza Flóra Alapítvány

2018. március 22. 4:00
Az eseményre csütörtök délután került sor a Táncsics Mihály Szakközépiskola tornacsarnokában.

A Kozmutza Flóra Alapítvány - Értelmileg Sérült Gyermekekért egyedi arculatú, célirányosan támogatja az iskola tartalmi munkáját és minden területen hátrányt szenvedő, nehezebb helyzetben lévő középsúlyos értelmi sérült gyermekek szabadidejének hasznos eltöltését.

Ebben a tanévben is kiemeit rendezvényük volt a sérült és egészséges gyermekek "JÓTÉKONY MOZGÁS" elnevezésű integrációs sportdélutánja, amelyen minden veszprémi általános iskola képviseltette magát. Közel 400 tanuló sportolt együtt a délután folyamán.

Bernáth Ildikó, a Kozmutza Flóra Alapítvány elnökeBernáth Ildikó, a Kozmutza Flóra Alapítvány elnöke

Bernáth Ildikó, a Kozmutza Flóra Alapítvány elnöke elmondta, ebben az évben Hunyadi Mátyás köré szervezték a programot, akit 560 évvel ezelőtt koronáztak magyar királlyá, ezért a feladatok az ő nevéhez fűződtek. A rendezvény fővédnöke dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság Kulturális, Oktatási, Ifjúságpolitikai és Sportügyi biztosa, a rendezvény védnöke Ovádi Péter önkormányzati képviselő volt, aki köszöntötte a résztvevőket, s kiemelte Veszprém város összefogó erejét.

Ovádi Péter, önkormányzati képviselőOvádi Péter, önkormányzati képviselő

A rendezvényt az Animal Cannibals zenéje színesítette.

Animal CannibalsAnimal Cannibals

tokos bianka
tokos bianka
tokos bianka
Tokos Bianka
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
további cikkek
IMGL8481
IMGL8481
IMGL8481
Digitális felmérés a vállalkozások versenyképességéért Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem és a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az együttműködés célja „A digitális intelligencia társadalmi aspektusai” című alprojekt keretében a digitális intelligencia felmérés lebonyolítása a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarai tagvállalatok részvételével, amely a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium projekt keretében valósul meg. ma 0:52
ldm-10 (1)
ldm-10 (1)
ldm-10 (1)
Nagy László és Kondor Béla barátsága a művészetben él tovább Szöveg és vizualitás találkozása, amikor két egykori barát művészeti produktumai egy lapon, pontosabban egy kiállítótérben jelennek meg. Nagy László, költőt és Kondor Béla, festőművész, grafikust életükben már-már testvérbarátság kötötte össze, most pedig Veszprémben nyílt meg az a kiállítás, ami e két meghatározó művészi karakter munkásságát játékos, ámde elegáns módon köti össze. Mindez a Laczkó Dezső Múzeumban, ami így egyértelműen helyet bérelt magának a hazai irodalomtörténetet is a legmagasabb szinten bemutató intézmények között. ma 0:45
16_dsc_5099
16_dsc_5099
16_dsc_5099
Ismét megsérült a Veszprém jobbátlövője Az elmúlt szezonban már a One Veszprém felnőttcsapatában is szerepet kapó 18 éves jobbátlövő, Barna János Dániel a hétvégén megsérült Dormagenben, az európai ifjúsági kézilabdaliga négyes döntőjében. tegnap 21:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.