Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Peruban startolt az első igazi magyar insurtech startup

2018. április 27. 9:17 // Forrás: www.simplon.xyz/octopus

Octopus néven indította el Magyarország első igazi insurtech brandjét Suppan Márton, az év fiatal vállalkozója, a Limai Magyar Nagykövetségen, Peruban. A mindössze 28 éves üzletember egy rendhagyó üzleti expedícióban vesz részt a Nagykövetség és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szervezésében, ahol a Déli Nyitás keretében tehetséges fiatal vállalkozók és Perui üzletemberek építenek hosszútávú stratégiai kapcsolatokat. Utazásuk során közel 50 üzleti partnerrel találkoznak, köztük számos fintech és insurtech céggel, illetve dél-amerikai bankkal és biztosítótársasággal. Az expedíció során az új biztosítástechnológiai márka rögtön jelentős nemzetközi elismerésre tett szert amellett, hogy a fiatal üzletember által alapított Peak Financial Services 88 országban jelenlevő ügyfeleinek is elérhetővé teszi az Octopus biztosítási termékeit. A delegációt vezető Dr. Kovács Patrik a FIVOSZ elnöke hangsúlyozta, örül, hogy a delegáció tagjai ilyen kiemelkedő eredményeket érnek el a találkozókon, amelyek sokat jelentenek a magyar fiatal vállalkozók nemzetközi megítélésében – ami a szövetség egyik legfőbb prioritása.

„Az octopus – azaz a polip - a legvédelmezőbb állatok egyike, mely akár élete árán is megvédi és gondozza többtízezer utódját. Az Octopus brand létrehozásakor mi is ezt a célt tűztük ki, olyan technológiát fejlesztünk, mellyel egyedülállóan hatékony módon tudjuk megóvni a fiatal generációt a nemvárt eseményektől.”

Az Octopus brandet a Simplon Marketplace márkáról választják le, hogy külön költségvetéssel és csapattal fókuszálhassanak a biztosítással kapcsolatos technológiák fejlesztésére és disztribúciójára. A Simplon Marketplace Kft. első biztosítási terméke 2017 decembere óta elérhető, ami egy olyan, teljesen személyre szabható, 1-2 perc alatt megköthető balesetbiztosítás, mely jelenleg a SimplonWallet, a PeakWallet és Játékostér alkalmazásokban érhető el.

Az Octopus esetében a biztosítási szolgáltatást a márka stratégiai partnere, a Posta Biztosító nyújtja, melynek elnöke, Pandurics Anett kiemelte:

„Örömünkre szolgál, hogy egy új magyar insurtech kezdeményezés mögé állhatunk, és új, innovatív biztosítási szolgáltatásokat alakíthatunk ki együttműködésben a Simplonnal. Folyamatosan keresünk olyan lehetőségeket, amelyekkel elérhetjük a fiatalabb generációkat, ebben lehet segítségünkre a most induló partnerség.”

Az Octopus egyik újdonsága, hogy elsősorban nem klasszikus biztosítási termékeket, hanem élethelyzetre szabott biztosítási csomagokat nyújt, ugyanakkor a konzervatívabb ügyfelek kategóriánként is elérhetik a termékeket. Első lépésben a már meglevő balesetbiztosítás frissített verziója kerül piacra, ezt követi a geolokáció alapú, perc alapon elszámolt utasbiztosítás, majd az ingatlan- és ingóság elemekből álló otthonbiztosítás következik, és a kiseszközök (telefon, tablet, laptop) védelmére szolgáló termékcsalád is hamarosan érkezik.

További újítás a kockázatközösségek létrehozásának lehetősége, melybe azonos kockázatú ügyfelek tömörülhetnek, így extra díjvisszatérítéseket érhetnek el. Az ilyen közösségek esetében a biztosító alacsonyabb kockázatot vállal, hiszen megjelenik a közösség önszabályozó ereje, sőt, az Octopus egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy bárki szervezhessen egyéni, akár saját arculatra szabott kockázatközösséget, egyéni igényeikre szabott termékekkel, legyen az egyetem, baráti társaság, munkahely vagy sportegyesület.

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.