Brányi Mária alpolgármester a megemlékezésen a tölgyfacsemeték hátteréről mesélt. 2015 őszén az I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság javaslatára a 31-esek nyomában járva háromnapos emléksétát szerveztek Lengyelországba, hogy felkeressék a galíciai fronton elesett veszprémi katonák emlékhelyeit. 1914-től kezdve, majd 1915-ben, a gorlicei áttörés során sok ezer magyarral együtt Veszprém háziezredének számos katonája is részt vett az ütközetekben, többségük azonban soha nem térhetett haza: az elesetteket saját bajtársaik hantolták el sebtében még a csatatéren, vagy a lakosság gondoskodott róluk. Lengyelországban a mai napig hűen őrzik az emléküket: közvetlenül a háború után tudatosan alakítottak ki sírkerteket, ahol a halálban egyként nyugodhatnak a különféle nációk katonái.
A temetőkben azonban nemcsak a magyarok gondosan ápolt sírjait fedezni fel, de gyakran itt növekednek az országban honos vértölgyek is. Az emlékbizottság tagjai Tarnówból, Veszprém testvérvárosából indulva a Dunajec-völgyben utazva számos ilyen tölggyel találkoztak, utolsó állomásukon, Gorlicében pedig többen is elhoztak emlékbe egy-egy makkot a sírkertben több száz éve álló fák lehullott terméséből, amelyeket aztán itthon elültettek. A történetet pedig innentől kezdve írta magát: az emlékezők úgy döntöttek, a magokból nőtt facsemetéket elültetik az Alsóvárosi temetőben nyugovóra tért egykori harcosok sírjai mellett, így jelképesen végre a fronton elesettek lelkei is hazatérhetnek az anyaföldbe.
– A tölgyfa egyik legnemesebb fánk: gyökereit mélyre ereszti, erősen kapaszkodik a földbe, hűség, egyfajta mély bölcsesség árad belőle. Mint aki sokat látott, sokat megélt, tud valamit az élet fontos dolgairól: a halálról is. Ez a három facsemete is néhány év múlva szárba szökken, lombkoronát növeszt és még sokkal azután is itt lesz, hogy mi már elmentünk – emlékezve és őrt állva, száz évekkel korábban elesett magyar katonák álmainak őrzőiként – fogalmazott az alpolgármester.
– Ezek a tölgyek mesélnek arról a drámáról, amit ma már I. világháborúnak hívunk, a 20. század végzetesen elszabadult indulatairól, a tömegpusztításról, mindkét oldal katonáinak örömeiről, szenvedéseiről és pusztításáról, és arról, hogy mi lengyelek és magyarok a gyászban, az emlékezésben is társak vagyunk. Ezek a fák újra megmutatják a háborúk idején gyakran elértéktelenedő emberi élet valódi méltóságát, az emberléptű célok, a jövő fontosságát, a barátság erejét, az egyes ember és a közösség tenni akarását – hangsúlyozta Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Hivatal Honvédelmi Főosztályának vezetője. – Egy fa évtizedek tanúja, egy évszázad őre lehet, ezért aki fát ültet, bizonyosan a jövőben gondolkodik. És aki a jövőben gondolkodik, az a múlt sebeit nem feledve emlékezik, dolgozik egy szebb, biztonságosabb, békésebb világért.
A beszédek után Brányi Mária Szegő Lászlóval, Szűcs József ezredes Perlaki Claudiával, az Emlékbizottság titkárával, valamint Zentai László ezredes Rainer Pállal közösen elültette a három facsemetét, majd Oláh Emil tábori lelkész megáldotta őket.
Az ünnepségen a Military Girls tagjai működtek közre katonadalokkal és versekkel.
