Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyar nyelv és irodalomból vizsgáztak hétfőn

2018. május 7. 12:11 // Forrás: mti
Az írásbeliken mintegy 74 ezren adtak számot tudásukról emelt és középszinten. Azok a diákok, akik önhibájukon kívül, például a hétfő reggeli balesetek miatt nem értek oda az írásbelire, pótló vizsgát tehetnek.

Az Oktatási Hivatal hétfői, MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint magyar nyelv és irodalomból középszinten 1180 helyszínen 72 250 diák, emelt szinten 47 helyszínen 1664 vizsgázó tett érettségit. A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 percig tartott. A vizsgázóknak két feladatlapot kellett megoldaniuk. Az I. feladatlap megoldására 90 perc, a II. számúra 150 perc áll rendelkezésre.

(mti)(mti)

Az I. feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30 percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmazott. A diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatták. A szövegértési feladat szövege egy, esetleg két (egymással összefüggő) ismeretterjesztő szöveg, publicisztikai mű vagy ezek részlete. Az I. feladatlapban közölt szövegalkotási feladat lehet érvelés vagy gyakorlati szövegműfaj alkotása, a kettő közül a vizsgázó választ. E feladat megoldásának elvárható terjedelme 120-200 szó. A vizsgadolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelőtanár összegyűjti.

Ezután osztották ki a II. feladatlapot. A feladatlap a vizsgázóktól egy műértelmező szöveg alkotását várja el, amely lehet egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése. A két műértelmező szövegalkotási feladat közül a vizsgázó választ, a megoldás elvárható terjedelme 400-800 szó.

A magyar nyelv és irodalom emelt szintű írásbeli vizsgája szintén 240 perces. Az írásbeli vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A vizsgázók egyetlen feladatlapot kaptak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatták. A szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz (irodalmi vagy nyelvi témájú értekező prózához, esszéhez vagy annak részletéhez, lírai műhöz, szépprózai alkotáshoz vagy annak részletéhez, egy drámához vagy annak részletéhez) kapcsolódik. A feladatsor szövegértésre, nyelvi ismeretekre és irodalmi műveltségre irányuló kérdéseket egyaránt tartalmaz. A két szövegalkotási feladat két különböző témáról szóló, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő. A műértelmező szöveg elvárt terjedelme 400-800 szó, a reflektáló szövegé 150-450 szó.

A korábbi évek szabályozásával ellentétben a helyesírás és íráskép értékelésénél nem levonni kell pontokat, hanem a tartalom alapján elérhető 90 pont mellett a helyesírás és az íráskép alapján további 8+2 pont szerezhető mindkét szinten.

Hétfőn reggel több baleset is nehezítette a közlekedést, az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalát Törökbálintnál teljes szélességében lezárták. A vonatkozó kormányrendelet szerint azok a diákok, akik az írásbeli vizsgáról fel nem róható okból elkésnek, távol maradnak, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel távoznak, mielőtt a válaszadást befejeznék, az adott tárgyból pótló vizsgát tehetnek. Az oktatas.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a diákoknak fel nem róható ok minden olyan, a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására.

vehir.hu
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. ma 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.