Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több útszakasz is megújul Dózsavárosban

2018. május 31. 9:00
Ismét ülésezett a Dózsavárosi Tanács szerda délelőtt a könyvtár épületében. Az ülést követően Hegedűs Barbara, a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője tájékoztatta a sajtó képviselőit a legfontosabb, Dózsavárost érintő kérdésekről.

Hegedűs Barbara elmondta: bemutatták a tanácsnak a költségvetést, a jövőbeli fejlesztéseket, amelyek Dózsavárost, illetve Csererdőt és Jutaspusztát érintik majd. A mostani ülésen jelen volt Kovács Zoltán, a Városüzemeltetési Iroda vezetője is. A városrészben első körben az iparterület fejlesztésénél a Henger utca kivitelezésére kerül sor, amely várhatóan a nyár folyamán kezdődik el. Ezt követően a Pápai utca fejlesztése következik - csapadékelvezetéssel, kerékpárút kialakításával, illetve úthálózat-fejlesztéssel újul meg ez a szakasz. Ezt követően kerülhet sor a belső körgyűrű Avar utca mögötti szakaszának fejlesztésére önkormányzati költségvetésből, végül a Kistó utca felújítására kerül sor. A fent említett útszakaszokon már a tervezési-előkészítési munkák zárulnak le, hamarosan kezdődhet a kivitelezés.

Előtérbe került a buszmegállók ügye, s az ezzel kapcsolatos lakossági igények és megoldási lehetőségek. Dózsavárosban, illetve Csererdőn is vannak olyan buszmegállók, amelyek nem fedettek. Ennek a problémának a megoldása várhatóan önkormányzati forrásból valósul meg. Szóba került még a szelektív hulladékgyűjtők, a hulladékkezelés ügye, amelyek szintén megoldásra várnak.

Tokos Bianka
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.