Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Dallamokkal teli hétvége jön

2018. június 2. 2:56
Idén első alkalommal rendezik meg a Magyar Kórusok Találkozóját június 9-én és 10-én. A házigazda Veszprém Város Vegyeskara mellett Felvidékről is érkeznek Hangvilla-díjas kórusok a királynék városába.

A kórustalálkozóról Erdélyi Ágnes szakmai vezető és Bélafi László ügyvezető igazgató számoltak be részletesen a pénteki sajtótájékoztatón, Porga Gyula szavai után. A polgármester szerint különleges kezdeményezés a kórusok találkozása, hiszen Veszprém – egyébként is pezsgő – kulturális életében igenis van igény a komolyzenére, így bízik a nagy látogatottságban, illetve a kezdeményezés sikerében.

Porga GyulaPorga Gyula

Erdélyi Ágnes szerint nagyon fontos lenne, hogy a kórusok összefogjanak egymással, a főváros-központúság miatt pedig nagyszerű, hogy erre egy vidéki városban is van lehetőség. Veszprém Város Vegyeskara nemcsak előadásaival jeleskedik majd a hétvégén, hiszen a vendégeskedő kórusokat a Balaton környékére is elutaztatja, egy kis ízelítőt adva az itteni vidékből. Erdélyi Ágnes elmondta, hogy – bár az esemény most két napos lesz–, a jövőben céljuk lesz bővíteni a találkozót, ezáltal a repertoár is folyamatosan színesedhet.

Erdélyi ÁgnesErdélyi Ágnes

A hétvégén öt kórusnak az előadását hallgathatják meg az odalátogatók a klasszikus és magyar kóruskultúrán belül: a már említett Veszprém Város Vegyeskara és Vokálja, a Peredi Nőikar, a Szent Korona Kórus és a Dúdoló Népzenei Műhely áll majd színpadra.

Bélafi László elmondta, azzal, hogy a Hangvilla is helyszíne lesz a találkozónak, méltó módon tudják majd fogadni a vendégkórusokat. A Hangvilla mellett még a Szent Margit templom és a Szent Mihály bazilika is helyet biztosít a fellépőknek.

Bélafi LászlóBélafi László

A kórusok összefogását erősíti az is, hogy lesz egy közös himnuszdaluk. Hogy melyik dal lesz az? Június 9-én és 10-én kiderül. A hangversenyre a Hangvilla jegypénztárjában lehet jegyet váltani.

Szabó Eszter

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.