Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

EKF szervezetté alakult a Balatoni Korona Zrt.

2018. június 13. 4:00
A társaság új neve májustól Veszprém-Balaton 2023 Zártkörűen Működő Részvénytársaság, legfőbb feladata pedig Veszprém és a balatoni régió második körbe jutott Európa Kulturális Fővárosa pályázatának továbbfejlesztése.

Az átalakulásra elsősorban a regionális szerepkör erősítése miatt volt szükség: mint ismert, Veszprém a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért nem egyedül, hanem a térséggel együtt pályázik. A sikeres továbbjutás nagyrészt ennek köszönhető, a pályázatokat elbíráló szakmai testület szerint azonban fontos, hogy ez a további előkészítéssel és végrehajtással megbízott szervezet tulajdonosi viszonyaiban is megjelenjen.

Fotók: archívFotók: archív

A pályázat végső fordulójában már egy sokkal kidolgozottabb anyaggal kell előállnia a városnak, amely pontosan tartalmazza az EKF stratégiai prioritásait, a megcélzott eredményeket és azt, hogyan változik a kulturális költségvetések szerkezete a következő néhány évben, Veszprém esetében pedig azt is láttatni kell, miként vihető át a térségi megközelítés a program tartalmába. Ehhez egy olyan világos struktúrára van szükség, amelybe valamennyi regionális partner be tud kapcsolódni gazdaságilag és jogilag is.

A Balatoni Korona Zrt. ehhez kiváló alapot biztosít, hiszen tulajdonosi körében már eddig is megjelent a térségi szemlélet, az átalakítás révén pedig további szereplők is csatlakozhatnak a szervezethez. Ezzel a lépéssel ráadásul a társaság gazdálkodása is javítható: a forgatható térségi utalványok volumene jelenleg nem túl magas, és ez várhatóan a jövőben sem változna, a Balatoni Korona Zrt.-nek 2021-ig viszont mindenképpen működnie kellett volna a kibocsátott utalványok érvényessége és a visszaváltási kötelezettsége miatt. A szervezet átalakulása csak előnnyel jár, hiszen így nem kell létrehozni egy külön szervezetet az EKF pályázathoz – ami értelemszerűen plusz költséggel járna –, a balatoni korona pedig akár a pályázatba is beintegrálható.

Az utalványok megmaradnak, de a szervezet feladati jelentősen átalakulnakAz utalványok megmaradnak, de a szervezet feladati jelentősen átalakulnak

Az elképzelést a tulajdonosok és a közgyűlés is támogatták, így májustól a társaság új neve Veszprém-Balaton 2023 Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a jövőben pedig a balatoni korona kezelése mellett főként rendezvényszervezési és pályázati-tanácsadási tevékenységet lát el. A szervezet feladata így a továbbiakban többek között

  • a Művészeti Tanács munkájának koordinálása,
  • kapcsolattartás az EKF nagykövetekkel és a stratégiai munkacsoporttal,
  • kulturális projektek kidolgozása és a teljes programév részletes megtervezése,
  • a célközönség és a kulturális szféra bevonása,
  • demográfiai vizsgálatok készítése,
  • helyi akciócsoportok kialakítása,
  • közönségfejlesztés és kapacitásbővítés helyben és a térségben,
  • a pályázat átdolgozása és benyújtása a bírálatban foglaltak szerint, a prezentációs csapat felkészítése
  • nemzetközi együttműködések generálása,
  • a pályázat kommunikációja nemzetközi szinten,
  • illetve nyertes pályázat esetén felkészülni a 2023-as programévre és megvalósítani a programokat.

A szervezet jelenlegi tagjai a korábbi részvényesek, akik a pályázat további előkészítésében is vállalták az együttműködést: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, Várpalota Város Önkormányzata, Balatonfüred Város Önkormányzata, Balatonalmádi Város Önkormányzata, Litér Község Önkormányzata, Nemesvámos Község Önkormányzata, Tihany Község Önkormányzata, Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, HoKe Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Zölderdő 2008 Ingatlanforgalmazó Kft., Kinizsi Bank Zrt.

Mészáros Zoltán az új vezérigazgatóMészáros Zoltán az új vezérigazgató

Az átalakult szervezet vezérigazgatója Mészáros Zoltán, az EKF pályázat programigazgatója és egyben a Művészeti Tanács vezetője lett 2018 végéig, az igazgatóság további tagjai Leitold László, Józsa Tamás, Pál Károly, dr. Tárnoki Richárd és Kerekes Csaba, a felügyelő bizottságban pedig Sövényházi Balázs, Bogdán József, Tósoki Imre és Lukáts Gábor szerepel.

Az átdolgozott, második fordulós EKF pályázat beadási határideje 2018. november 9.

EKF
Bertalan Melinda
további cikkek
A régió készen áll arra, hogy újra megmutassa magát Európának – ezúttal a sport nyelvén A régió készen áll arra, hogy újra megmutassa magát Európának – ezúttal a sport nyelvén ,,A sport azé, aki csinálja" – ezzel a gondolattal indult az a stratégiai együttműködés, amely újabb, nagyszabású cél elé állította Veszprémet és a régióhoz tartozó 99 települést. A város és a térség közösen nyújtja be pályázatát a 2026-os Európa Sportrégiója címre. A törekvést megalapozó partnerségi megállapodást a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kötötte meg. Az együttműködés célja a térség sportalapú fejlődési potenciáljának hosszú távú kiaknázása.  2025. július 3. 14:57 Visszatér a nyár legnagyobb közösségi eseménye: újra Hosszúasztal Piknik a Veszprémvölgyben Visszatér a nyár legnagyobb közösségi eseménye: újra Hosszúasztal Piknik a Veszprémvölgyben 2025-ben immár harmadik alkalommal rendezik meg a Hosszúasztal Pikniket a Veszprémvölgyben, változatlan formában, mégis néhány újítással fűszerezve. A rendezvényről szerdán tartottak sajtótájékoztatót, ahol a szervezők hangsúlyozták: a piknik mára a város egyik legkedveltebb eseménye lett, és egyben a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évad egyik legmaradandóbb öröksége is. Az idei programot június 22-én, vasárnap délután 3 és 6 óra között rendezik meg, és már most hatalmas az érdeklődés. 2025. június 5. 16:19 Kortárs ékszerek, Japán színei és arcai a Művészetek Házában kultúra Kortárs ékszerek, Japán színei és arcai a Művészetek Házában Szombat délután három kiállítás is nyílt a Művészetek Házában, de egy valami mindben közös, méghozzá az, hogy a világ ugyanazon pontjára kalauzolnak: Japánba. A nemzetközi kortárs ékszerművészet tizenhét alkotótól, köztük négy japán művésztől mutat be munkákat, valamint egy páros fotókiállításon ismerhetjük meg Honsú szigetét: Kovács Bálint és Toroczkai Csaba fotóművészek által. 2025. április 13. 14:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.