Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

25 éves a Dózsavárosi Baráti Kör

2018. június 10. 4:07
A civil szervezet szombaton közös bográcsozással és ünnepi műsorral ünnepelt, Tóth János elnökhelyettest pedig Pro Meritis díjjal jutalmazta a polgármester.

25 évvel ezelőtt, amikor mintegy 30 fő megalapította a baráti kört, valószínűleg még nem gondolták, hogy egyszer majd nemcsak a városrész, de Veszprém egyik legmeghatározóbb civil szervezetévé is válnak. Az elszántság, a tenni akarás vezérelt az alapítókat, s ez mozgatja ma is a tagokat – idézte fel Csécs Ferenc elnök ünnep beszédében.

Csécs FerencCsécs Ferenc

Elhivatottságukat számos jól sikerült kezdeményezés jelzi: a lakókörnyezet, a városrész szebbé tételében való aktív részvétel, az itteni emberek életfeltételeinek javítása, megőrzése mindig is elsődleges szempont volt a baráti kör számára. Ennek érdekében szorosan együttműködnek az önkormányzati képviselőkkel, aktívan részt vesznek a lakossági és utcafórumokon, folyamatosan jelzik a felmerülő problémákat, legyen szó az úthálózat fejlesztéséről, iskola felújításról, csapadékvíz elvezetésről, a temető útjainak aszfaltozásáról vagy éppen az új postáról. Tagjai a Dózsavárosi Tanácsnak, de a város többi civil szervezetével, a polgárőrséggel, a nyugdíjasklubokkal és a városrész intézményeivel is nagyon jó kapcsolatot ápolnak.

Nemcsak a hagyományok ápolása fontos számukra, de új kezdeményezések, ötletek megteremtésében is feladatot vállalnak: rendszeres résztvevői a városi civil napnak, halászléfőző versenyen indulnak, elöl járnak a dózsavárosi karácsony megszervezésében, minden évben juniálist tartanak, de ott vannak a hagyományos nyárbúcsúztató programon is, egészségnapot és külföldi kirándulásokat is szerveznek. „Úgy véljük, tevékenységünkkel a közvetlen emberi kapcsolatok elmélyítéséhez is hozzá tudtunk járulni” – emelte ki Csécs Ferenc. De beszédes kiemelt rendezvényük, a dózsavárosi farsang is, mely az utóbbi években jótékonysági célt is szolgál: ennek köszönhetően sikerült támogatni az iskolát, a klubkönyvtárat, valamint a helyi Betlehem megépülését is. A közösség ereje sok mindenre képes, a jövőben pedig szeretnék ezt még inkább kiterjeszteni a városrészre, újabb családokat beintegrálni, támogatni a nyugdíjasokat és elősegíteni a környezet szépülését.

Az eseményen részt vett Porga Gyula is, aki szerint ugyancsak kiemelkedő a Dózsavárosi Baráti Kör összetartása. „Polgármesterként számos intézmény, civil szervezet születésnapján részt veszek, sokszor azonban inkább kívülállónak érzem magam. Itt azonban elfogódottság nélkül mondhatom, hogy az egyesület része vagyok, hiszen nincs olyan eseményük, amire ne hívnának meg” – fogalmazott. Hozzátette: 25 évig egyben tartani egy közösséget hihetetlenül szép eredmény, hiszen ennyi idő alatt még a legjobb kapcsolatban is előfordulnak viták. A baráti kör tagjai azonban mindig felül tudtak emelkedni az esetleges nézeteltéréseken, mert mindig volt egy közös cél, amiben megállapodtak és amiért küzdöttek, s nemcsak egy ember vitte a hátán az egyesület munkáját, hanem mindenki hozzá tett valamit a városrész épüléséhez.

A polgármester nem jött üres kézzel, a jubileum alkalmából ajándékkal köszöntötte a baráti kört, Tóth János elnökhelyettesnek pedig Pro Meritis díjat adományozott.

Tóth JánosTóth János

Tóth János szinte a kezdetek óta tagja a 2018-ban 25 éves fennállását ünneplő Dózsavárosi Baráti Kör vezetőségének, melynek jelenleg elnökhelyettese. Munkáját mindig nagy hozzáértéssel, aktívan, a társaság érdekeit szolgálva végzi. Igazi városrészi lokálpatrióta. Tevékenységének központjában a közösség és környezet jobbá, szebbé tétele áll. Elképzeléseit mindig nagy szakértelemmel, meggyőződéssel viszi véghez. Hosszú évek óta tartó töretlen önkéntes munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Baráti Kör 2018-ban Pro Civitate kitüntetésben részesült.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.