2019. november 17. // Hortenzia, Gergő névnap

Bakonybél születésnapja – egy új millennium kezdete

2018. augusztus 19. 12:30
Az idén alapításának ezredik évfordulóját ünneplő bakonybéli bencés Szent Mauríciusz Monostor és a köré települt falu augusztus 20-án születésnapi rendezvényt tart.


Bakonybél Község Önkormányzata és a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány közösen szervez egész napos programot a falu közösségének és a mindig szívesen látott vendégeknek. A környezetét folyamatosan fejlesztő kis bakonyi község eddig is élmény gazdag célpontja volt a hazai turizmusnak. A varázslatos természeti környezet, a barátságos helyi lakosság, a hívogató falusi szálláshelyek méltán szerepelnek a kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyó turisták bakancslistáján. És aki egyszer járt Bakonybélben, az újból és újból visszatér.

Fotó: bakonybel-juhaszhaz-palhaz.huFotó: bakonybel-juhaszhaz-palhaz.hu

Augusztus 20-án az egész családnak szóló programokkal ünnepel a falu. Az ünnepi szentmisét és kenyéráldást követően Bakonybél Község Önkormányzata ünnepélyesen átadja a Millenniumi parkot, ahol emlékművet avatnak, Boa Endre faszobrász Millenniumi emlékoszlopát. A faluház előtti téren pedig kézműves foglalkoztatók, népi játékok várják a kisebbeket. Nekik a pápai Pegazus Színház kedveskedik bábelőadással, míg a felnőttek a Zirci Sörmanufaktúra és a bakonybéli monostor söreinek előadással egybekötött kóstolóját élvezhetik. Idén első alkalommal kerül átadásra a községi önkormányzat által a millennium évében alapított Bakonybélért emlékplakett, amelyet a faluért, a közösségért végzett kiemelkedő munkáért nyújt át Márkus Zoltán polgármester. A zene sem marad el ezen a születésnapon, kicsiknek és nagyoknak szólnak Papatyi Tóth Tünde énekes dalai. Az este fénypontjaként pedig a világzenét kedvelők körében különösen népszerű Makám együttes lép a színpadra, megkoronázva az 1000 éves Bakonybél születésnapi rendezvényét.

Fotó: bakonybel-juhaszhaz-palhaz.huFotó: bakonybel-juhaszhaz-palhaz.hu

Bakonybél Község Önkormányzata és a Szent Mauríciusz Alapítvány szeretettel hív és vár minden bakonybélit és nem bakonybélit, hogy augusztus 20-án ünnepléssel köszöntsük a község új millenniumának kezdetét.

Programok

9.30 Szentmise a Faluházban (8427 Bakonybél, Pápai út 7.)– az új kenyér megáldása
15.00 Millenniumi park átadója, emlékműavatás (8427 Bakonybél, Pápai út É-i vége) - közreműködik a Bakonybéli Népdalkör
16.00 A Szent Mauríciusz és Móricka kórus fellépése a Faluház előtti színpadon
16.00-19.00 Kézműves foglalkozások és népi játékok, vendéglátó pultok
17.00 Pegazus Színház - Sarkadi Nagy László: Tapsi kalandjai, zenés bábjáték
18.00 Papatyi Tóth Tünde énekes koncertje
19.00 Szerzetesek és a sör - a Zirci Sörmanufaktúra és a bakonybéli monostor söreinek előadással egybekötött kóstolója
19.40 Márkus Zoltán polgármester ünnepi köszöntője, Bakonybélért plakett ünnepélyes átadása

vehir.hu

További cikkek

A Balaton az egyik legizgalmasabb turisztikai terület
A Balaton az egyik legizgalmasabb turisztikai terület
Ötödik alkalommal rendezték meg hétfőn a Pannon Egyetemen a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet szakmai konferenciáját a régiót érintő legújabb kutatások kapcsán. A téma az EKF érintettség kapcsán különösen érdekes.
Újabb milliárdok balatoni strandfejlesztésekre
Újabb milliárdok balatoni strandfejlesztésekre
Elindul a balatoni strandok fejlesztésének harmadik üteme ötmilliárd forintos hazai forrásból, ezen felül pályázati lehetőség nyílik valamennyi balatoni csúszda megújítására jövő nyárig - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken Siófokon.
Irány a világ! – Tíz úti cél 2019-re
Irány a világ! – Tíz úti cél 2019-re
Semmi sem tágítja annyira a horizontunkat, mint az idegen tájak és különböző kultúrák megismerése, de önmagában már az a tény, hogy a bolygónk egy gyönyörű hely, elég erős érv, hogy 2019-ben minél többször kerekedjünk fel. Mutatok tíz izgalmas úti célt az irányadó utazási magazinok, a hellomagyarorszag.hu és a saját véleményem alapján.
2020-ra megépül a veszprémi várlift
2020-ra megépül a veszprémi várlift
Uniós forrásból, közel 1,4 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztés részeként épül panorámalift és turisztikai központ a vár keleti oldalán.
Megújult a bakonybéli plébániatemplom
Megújult a bakonybéli plébániatemplom
Átadták a felújított bakonybéli Szent Mauríciusz és vértanútársai plébániatemplomot szombaton.
2019. november 17. // Hortenzia, Gergő névnap