Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Palkovics: felújítják, majd három sávossá bővítik az M1-es autópályát

2018. augusztus 25. 12:22 // Forrás: mti
A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak.
  • A tárcavezető a portálnak elmondta, az M1-es Magyarország legterheltebb autópályája, hiszen az országon átmenő forgalom az osztrák határ és Budapest között lényegében ezen az egyetlen úton bonyolódik le, tervezésekor pedig nem számítottak ennyi, az Európai Unióba tartó járműre. "Most már a tűréshatáron van a forgalom, lényegesen több járművet már nem tudunk fogadni rajta" - fogalmazott.
  • A 43 kilométeres felújításon nem a kátyúkat javítják, vagy a lyukakat foltozzák, hanem teljes felújítást végeznek. Erre a kormány mintegy 25 milliárd forintot fordít, a munkálatok várhatóan már szeptemberben elkezdődnek és a tervek szerint 2019 végére fejeződnek be.
  • Az M1-es autópálya három sávossá bővítése 2021-ben kezdődhet meg, a felújítási és bővítési munkálatok idejére pedig akciótervet dolgoztak ki a forgalom könnyítésére.
  • Az interjúból kiderült, a kormány egyelőre nem tervezi harmadik sáv építését az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán, ugyanis tapasztalatuk szerint az erre haladó forgalom időben jobban eloszlik, mint a főváros felé vezető. Palkovics László emlékeztetett ugyanakkor, hogy az M7-es autópálya forgalmának könnyítésére egy új csomópont épül, aminek segítségével a Balatonfűzfő felé tartók közvetlenül fel tudnak majd hajtani a 710-es főútra.
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.