Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Lelkes futók, családi hangulat: Continental Veszprém Félmaraton, EGYÜTT!

2018. szeptember 6. 4:00

A futóversenyek remek közösségi programok és egyben lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen tapasztalják meg a mozgás élményét.

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő veszprémi Continental volt a főtámogatója az augusztus 26-án immár 5. alkalommal megrendezett Veszprémi Félmaratonnak, mely több, mint 900 embert mozgatott meg.

A hagyományos futamok mellett a cégcsoport munkatársainak egy „családi” 2,5 km-es versenyt is meghirdettek, melynek nevezési díját jótékonysági célra ajánlották fel. A magyarországi Continental cégcsoport a nevezésekből befolyt összeget 1 millió forinttal kiegészítette, így Pápai Tamás, a veszprémi gyár ügyvezető igazgatója közel 1,2 millió forintot adott át minden magyarországi Continental munkatárs nevében a Bébi Koraszülöttmentő Alapítvány képviselőjének, Dr. Szabó Éva főorvosnőnek, a kuratórium elnökének.

A veszprémi munkatársakon kívül a budaörsi, váci, nyíregyházi, szegedi, makói telephelyekről is érkeztek futók, akik a 21 vagy 11 kilométeres távot sikeresen teljesítették, egyéniben vagy váltóban. Mintegy 200 Continental munkatárs sportolt együtt a rendezvényen és járult hozzá a jótékonysági felajánláshoz, segítve a koraszülöttek mentéséhez elengedhetetlen lélegeztető gép beszerzését.

Köszönjük, hogy EGYÜTT futottak és jótékonykodtak velünk!

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.