Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új üzemcsarnokot avattak a Balluffnál

2009. június 19. 20:27
Új fejlesztőközponttal gazdagodott az ipari érzékelőket gyártó Balluff Elektronika Kft. Az épületet pénteken avatták Veszprémben.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy húsz éve itt megvethettük a lábunkat, s elkezdhettünk építkezni – mondta ünnepi beszédében a Balluff cég német képviselője, Rolf Hermle, aki megemlékezett az "első pecsétek megadójáról", a város akkori tanácselnökéről, Maróti Rezsőről.

Az 1,2 milliárd forintos beruházással elkészült 6223 négyzetméteres üzem és fejlesztő központ szalagját Rolf Hermle és Melles Árpád ügyvezető igazgató vágta át. A korábban szűk helyen dolgozók most tágas, légkondicionált munkahelyen folytathatják magas szintű fejlesztő tevékenységüket.

Ezt követően a vadonatúj nagyteremben részletesen is megismerhették a vállalkozás történetét, bővülésének képekkel illusztrált folyamatát a vendégek.
A Balluff ma már szinte az egész világra kiterjedően készíti az elektronikai alkatrészeket, s ebben a munkában Veszprémnek igen jelentős szerep jut.
Bár a válság még nem múlt el – mondta Rolf Hermle –, mi azonban bízunk abban, hogy lesz kilábalás, fellendülés.

Veszprém polgármestere, Debreczenyi János nagyra értékelte beszédében a cég tevékenységét, majd Veszprém Város Aranyérmét nyújtotta át a beruházás két német képviselőjének. A mindvégig fegyelmezetten, precízen folyó építkezés vezetői Melles Árpádtól vehettek át emléklapot és nagy értékű magyar érmekollekciót.


 

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.