A mérkőzés hangulatára nehéz jelzőket találni, a zsúfolásig megtelt csarnokban a publikum mindvégig fergeteges szurkolással buzdította a kedvenceket, egészen elképesztő hangorkánt teremtve. A németeknél a sérült Klimowets, a másik oldalon pedig Markovic, Pásztor és Gulyás maradt ki ezúttal. A veszprémi hagyományoknak megfelelően ismét egy kiváló élsportoló, Szívós Márton válogatott vízilabdázó végezte el a kezdődobást.
Gensheimer szerezte az első gólt, melyre a hazai balszélső Iváncsik Gergő válaszolhatott volna, ejtését azonban hárította Fritz kapus. A folytatásban a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, s a remeklő lengyel légiónak köszönhetően - Jurasik, Tkaczyk és Bielecki találataival - folyamatosan maguknál tartották a vezetést. Hazai oldalon Ilyés és Vujin felváltva lőtték át a vendégfalat. A 8. percben Iváncsik Tamás góljával egyenlített először a hazai csapat (6:6), a vezetést pedig a 13. percben vették át, Iváncsik Gergő lövésével 10:9 volt az állás. A német kapuban a vb-ezüstérmes Szmal váltotta a világbajnok Fritzet, majd a sérüléséből a közelmúltban felépült Buday Dániel is játéklehetőséget kapott Sevcov edzőtől. Előbb egy betörésből, majd egy szemfüles alulról megeresztett bombával fel is iratkozott a góllövők közé. Fej fej mellett haladt a két együttes, egyik csapat sem tudott kétgólos fórra szert tenni. A Veszprém feltűnően sok gólt kapott, a 22. percben 17:17-nél Mocsai Lajos is kapust cserélt, Tatai váltotta Pericet, aki rögtön védésekkel debütált. A félidő hajrájában kettős emberhátrányba került a bakonyi gárda, előbb Lapcevicet, majd Lushnikovot küldték kétperces „pihenőre” a játékvezetők. Budayék azonban ebből nem tudtak előnyt kovácsolni, 20:20-nál mehettek a félidőre a csapatok.
A második játékrészt is a remeklő német balszélső, Gensheimer gólja nyitotta, melyre Perez és Vujin válaszolt, 33. perc 22:21. Kettő perccel később megduplázta előnyét a házigazda, majd Iváncsik Tamás háromra növelte a különbséget. A 38. percben 4-0-s rohamott indított az MKB, s 30:24-re meglépett ellenfelétől. Peric visszatért a kapuba, s klasszisát igazolva egymás után hárította a mannheimiek próbálkozásait, míg támadásban Vujin mellet Carlos Perez is ontotta a gólokat. A német gárdában Szmal is magára talált, s Schwarzer, illetve Jurasik góljainak köszönhetően közelebb kerültek. A hajrában azonban Iváncsikék tovább fokozták a tempót, s nem engedték ki a kezükből a meccset, s értékes ötgólos sikert arattak (37:32). A rendkívül nagyiramú, magas színvonalú mérkőzésén ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott a Mocsai-legénység. Amennyiben az egy hét múlva esedékes visszavágón főként a második játékrészben nyújtott játékát hozza, akkor teljesülhet a veszprémi kézilabdabarátok álma, s 1992 után a 2007/2008-as kiírásban is elhódíthatja a KEK serlegét.
MKB Veszprém KC -
Rhein-Neckar Löwen 37:32 (20:20)
Veszprém, 3000 néző. Vezette: Sandro, Claesson (svédek)
Veszprém: Perics
– Iváncsik T. 4, Cozma 2, Lapcevic, Lushnikov, Ilyés 3, Iváncsik G. 6. Csere:
Tatai (kapus), Vujin 9 (3), Eklemovics 2, Putics 1 (1), Sesum 3, Perez 7, Gál.
Vezetőedző: Mocsai Lajos
Löwen: Fritz – Jurasik
6 (3), Shelmenko 5, Tkaczyk 3, Schwarzer 4, Bielecki 4, Gensheimer 6, Csere: Szmal
(kapus), Roggisch, Buday 2, Harbok 2.
Vezetőedző: Juris Sevcov
A eredmény alakulása. 4. p.: 2:4. 7. p.: 5:5. 12. p.: 10:9. 16. p.: 12:12. 19. p.: 14:15. 21. p.: 17:16. 28. p.: 20:19. 33. p.: 22:21. 36. p.: 25:22. 39. p.: 28:24. 42. p.: 30:24. 46. p.: 31:29. 50. p.: 33:29, 57. p.: 35:32.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/3