A veszprémi Koronczai Attila húsz éve lett a hegymászás szerelmese. Vonzalma a csúcsok iránt azóta sem lankadt, sőt! Az évek alatt olyan csúcsokat mászott már meg, mint az Ortler, a Grossglockner, a Schneeberg, a Mount Blanc, vagy épp a Svájc legveszélyesebb hegyének számító Matterhorn. (Ennek alakja adta az alapötletet a Toblerone csokoládé piramis alakú csomagolásának megformálásához.) A veszprémi hegymászó 4-5 fős helyi társasággal mászik ezen a szinten, ugyanis helyben nincs egyesület, amely kifejezetten magashegymászással vagy oktatással foglalkozik.
„A sziklamászással kezdődött minden. Amikor első alkalommal elvittek mászni, nagyon élveztem. Másnap minden eszközt megvásároltam, majd csatlakoztam egy veszprémi sziklamászó szakosztályhoz, ahol megismertem a mostani barátaimat. Később a hegymászást is kipróbáltam, a Schneeberggel kezdtem, majd a Grossglockner következett. Utóbbi volt életem egyik legélvezetesebb útja is. Nem volt könnyű, mert hajnalok hajnalán indultunk és rengetegen voltak augusztusban. Azóta kb. hússzor megmásztam a Grossglocknert. Miért? Erre nem lehet válaszolni, mert mindig más arcát mutatja a hegy, minden évszakban más és más” – kezdi beszélgetésünket a tapasztalt hegymászó egy nyár közepi sörözés alkalmával, amikor a hobbijáról kérdezem.
„A Glockneren a téli mászást élvezem a leginkább, mert akkor csak a 2801 m-en lévő Stüdlhütte téli menedékháza van nyitva, ahol magunk hasogatjuk a fát a fűtéshez, és mivel nincs víz, így csak hó olvasztásával jutunk hozzá. Ettől egy kicsit kizökken az ember a hétköznapok adta komfortzónájából.
A Grossglockner csúcsára általában hajnali háromkor indulunk, a napfelkeltét már a 3454-es Erz-Herzog Johann hütte ház melletti teraszról nézzük. Ez gyönyörű, mert amerre ellátsz, a csúcsok végig a felhők felett vannak. A látvány olyan, mintha a végtelen tengerből kiálló kis szigeteket látna az ember, ami minden nehézséget és fáradtságot ellensúlyoz. Megfog a látvány és az érzés. Az ember úgy érzi magát, mint egy homokszem a világban. Éjjelente szinte belezavarodni, annyi csillagot látni a fényszennyezettség-mentes égbolton. Még a Nagy Göncölt sem lehet kiszúrni!” – meséli Attila, aki szerint a mászás alkalmával az ember nemcsak saját magát, hanem társait is megismeri. Gyakori, hogy a közös kalandok alkalmával születnek a legmélyebb emberi kapcsolatok:
„Az ember vagy a legjobb barátjával mászik, vagy a mászás során köttök életre szóló barátságot. Együtt alszotok egy sátorban, van úgy, hogy akár egy hétig is – mindent megosztatok egymással. Ha egy kötéllel a társadhoz vagy kötve, az azt jelenti, hogy a végletekig meg kell bízni a másik ember képességeiben, tudásában. Egymásra vagytok utalva, az életetek össze van kötve. Ha nincs meg ez a bizalom, akkor nem lesz felhőtlen a mászás élménye” – mutat rá az emberi oldal fontosságára.
Nem minden csúcshódítás sikerül, ugyanis van egyfajta kockázat, amelyet egy bizonyos szint után már nem érdemes vállalni – mondja Attila –, ilyen szituáció például a nulla méter közeli látótávolság. „A köd és a hó miatt minden fehérré válik, ilyenkor nem megyünk tovább, inkább visszafordulunk.”
A legnagyobb veszélyt a lavina jelenti, melyeket szerencsére az előrejelzések viszonylag nagy pontossággal meg tudnak jósolni. A gleccsereken húzódó hasadékok, melyek sok esetben hóval fedettek, szintén életveszélyes helyzeteket okozhatnak. Attilát is érte már meglepetés: „Egyszer én is beszakadtam, szerencsém volt, hogy lefelé szűkült. Amikor gleccseren halad az ember, akkor egy kötélen összekötve teszi. Ha megtörténik a baj, azonnal cselekedni kell. Gyakorolni szoktuk a vészhelyzeteket, melynek van egy speciális metódusa. Ezt a tapasztaltaktól vagy a magashegyi oktatóktól lehet elsajátítani.”
Fotók: Koronczai Attila
A cikk eredetileg az Ecoport magazin 2018/3. számában jelent meg.
