Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
21°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
21°C

Megszüntetik a lakástakarékok állami támogatását

2018. október 15. 16:14 // Forrás: mti
Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn.

Bánki Erik, a gazdasági bizottság ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján a javaslatot azzal indokolta: a lakástakarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók.

A törvényjavaslat szerint felmenő rendszerben vezetnék ki a programot, így az indítvány az eddig megkötött szerződéseket nem érinti, azokra a futamidő végéig jár az évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás.

A konstrukció fennmaradhat, de a törvény hatályba lépését követően új lakástakarékpénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni. Az a cél, hogy az extraprofit, ami ezen a területen realizálódott a lakástakarékpénztárak forgalmazóinak, az a magyar családokhoz kerüljön, a magyar családok otthonteremtési programjára tudjuk fordítani - hangsúlyozta Bánki. Kérdésre válaszolva közölte: a törvény hatálybalépésnek napja attól függ, mikor fogadja el azt a parlament.

vehir.hu
további cikkek
Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke politika Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke Új pártelnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután Dobrev Klára és az elnökség az áprilisi választási kudarcot követően lemondott. Az elnöki székért a párt tapolcai jelöltje, Bakk István is versenybe szállt, végül azonban visszalépett a megmérettetéstől. tegnap 15:16 Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit rendőrség Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit Drámai körülmények között mentette meg egy 25 éves férfi életét két budapesti rendőr vasárnap kora este a Petőfi hídon. A tragédia elkerülésén szó szerint másodpercek múltak. Az egyik járőr már a levegőben kapta el a hídról leugró fiatalembert. tegnap 17:07 Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP közélet Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP Öt éve Nemesvámoson bezárt egy fontos nemzetközi vállalat gyára, komoly űrt hagyva maga után. Ez a bizonytalan állapot viszont csak rövid ideig uralta a település mindennapjait. Ekkor érkezett meg az osztrák KNAPP, egy papírra vetett tervvel és a megújhodás ígéretével. Mára a világ egyik vezető logisztikai vállalatának lüktető szívévé vált az itteni üzem, ahol a helyi szakemberek precizitása a globális piaci igényeket szolgálja ki. A napokban a vállalat osztrák és magyar kollégái egy nagy családként ünnepelték fennállásuk ötödik évfordulóját, felidézve a kihívásokkal teli kezdeteket és a közösen épített jövőt. tegnap 14:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.