Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

A szakmák mestereit avatták

2018. október 31. 13:42
Szerda délelőtt, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál tartották meg a különböző szakmákon belül újonnan elismerést szerzők Mesteravató Ünnepségét, mely eseményen több, mint harminc mesterlevelet adtakát a cukrász, bútorasztalos, festő, díszítő, mázoló és tapétázó, gépi forgácsoló, kozmetikus, központi fűtés és gázhálózat rendszerszerelő, pincér és szakács szakmán belül.

„A szakmunka és a mestermunka nélkülözhetetlen eleme annak a közösségnek, amely sikerre akar jutni. Aki megtanul egy szakmát, az másképpen fog nézni azokra a szakemberekre, akik szintén saját maguk által hoznak létre dolgokat. Tudják értékelni a belefektetett munkát”– mondta el megnyitó beszédében dr. Markovszky György, az Iparkamara elnöke.

A köszöntő beszédeket Pap Tamás, pincér és szakács mestervizsga bizottság elnöke kezdte: „az élethossziglani tanulás a huszonegyedik század emberének nélkülözhetetlen feladata, az emberiség jövője a neveléstől függ. A jó mester szakmailag és emberileg is jó példát mutat.”

Folytatásként Institorisz István szakács mester szólalt fel, aki a tudás helyes módszerekkel történő átadására hívta fel a figyelmet, és egyfajta küldetésként gondol az adott szakma mással való megszerettetésére.

Az ünnepélyes átadón részt vettek többek között Ovádi Péter és Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselők. A zenei hangulatfestésről Kövi Szabolcs gondoskodott.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.