Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hősök a veszprémi utcán

2018. november 6. 4:00
Jószolgálat díjat elnyert szociális munkások tevékenységéről szóló kiállítás nyílt kedd délelőtt az Óváros téren, a Városháza előtt.

A Jószolgálat díjat két évvel ezelőtt alapította a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány hét meghatározó magyar segélyszervezet közreműködésével, hogy szélesebb körben megismertessék a különböző területeken szociális munkát végző személyek történetét, gyakran nem kevés áldozatot jelentő, ám annál példásabb tevékenységét. Az elismerés nem titkolt célja az is, hogy növelje az egyelőre kevésbé megbecsült szakma presztízsét és egyre többeket tereljen a segítségnyújtás irányába.

Brányi Mária, Kisné Lovasi Mária, Tóth-Simon FerencBrányi Mária, Kisné Lovasi Mária, Tóth-Simon Ferenc

A díjra országosan bárki jelölhet egy-egy arra érdemes személyt vagy szervezetet, Tóth-Simon Ferenc, az alapítvány kuratóriumi tagja szerint pedig ezzel a lehetőséggel minden évben több százan élnek. A 2019-es díjazottak jelölése épp most zajlik (november 30-ig lehet leadni a jelöléseket), és már jelenleg is hasonló eredményeket értek el. Tóth-Simon szerint ez is jól mutatja: „a társadalmunknak szüksége van arra, hogy elismerjék ezeket az embereket, és hiteles példaképekkel találkozzanak.”

Idén júniusban összesen tizenegy szervezetet, illetve személyt díjaztak, az Életműdíjat pedig Veszprém büszkeségére Kisné Lovasi Mária, a VKTT Egyesített Szociális Intézmény nyugalmazott intézményvezetőjének ítélték, de különdíjat vehetett át a zsűritől a szintén veszprémi gyökerű Fábián Sára, az Amigos alapítvány önkéntese, aki hallgatótársaival együtt kórházban lévő beteg gyerekek napjait teszi színesebbé.

Könyv is megjelent a díjazottakrólKönyv is megjelent a díjazottakról

Brányi Mária a kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, a szociális ellátás Veszprémben is kiemelt szerepet tölt be, amiben a város is kiveszi részét, a siker alapját azonban elsősorban mégis azok a hihetetlenül önfeláldozó, lelkes emberek adják, akik nap mint nap ott vannak a frontvonalban és teszik a dolgukat. „Óriási jelentőségük van nekik, hiszen ez nem egy hagyományos munka: sosincs eleje és vége, az egész életet átszövi” – jelentette ki az alpolgármester, hozzátéve, Kisné Lovasi Mária munkája valóban olyasmi, amire büszkék lehetünk, hiszen neki köszönhetően egy jól működő szociális ellátási struktúra alakult ki a városban.

Kisné Lovasi Mária negyven évig dolgozott szociális munkásként. A semmiből megszervezte Veszprém város szociális ellátórendszerét, alapított két idősek otthonát, közben tíz évig hajléktalanokkal és felnőttkorú értelmi fogyatékossággal élőkkel is foglalkozott. Még nyugdíjas korában sem állt le: szülőfalujában egy karitászcsoportot hozott létre, akikkel folyamatosan rászoruló családokat és időseket támogatnak. Mozgalmas életet élt, rengeteg emberen segített, pedig azt mondja, csak véletlenül sodródott a szociális pályára.
A Jószolgálat díj részeként az Index egy hosszabb portrét is közölt Kisné Lovasi Máriáról, ami itt érhető el.

Kisné Lovasi MáriaKisné Lovasi Mária

Az Életmű díjas szociális munkás ezzel kapcsolatban megjegyezte, élete legnagyobb meglepetése volt ez a díj, amire 5 évvel nyugdíjazása után egyáltalán nem számított. Ugyanakkor saját sikerét épp abban látja, hogy hivatását azután sem adta fel, hogy nyugdíjazták: Kislődön Karitász Csoportot alapított, amelynek tagjaival a beteg gyerekeket, időseket, rászorulókat segítik – legközelebb például november 19-én tartanak egy nagyobb akciót, ahol kenyeret osztanak. Kisné Lovasi Mária úgy fogalmazott: őt soha nem az motiválta, hogy példaképpé váljon, hanem hogy hasznossá tegye magát és segítsen az embereken. Ez az, amit mi is bármikor megtehetünk, akár csak annyival, hogy észrevesszük a lakókörnyezetünkben élők nehéz helyzetét és megpróbálunk javítani azon.

Ehhez próbál iránymutatót adni tulajdonképpen a díjazottakat bemutató kiállítás is, melyet november 30-ig tekinthetnek meg az érdeklődők a Városháza előtt. Ezek után a tárlat vándorútra indul, hogy a jó példa további városokba is eljusson.

Díjazottak

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória: Németh Márta, Biró Dániel, Molnár-Gál Béla

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória: Nem Adom Fel Alapítvány, Oltalom Karitatív Egyesület, XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ (FENO)

Életműdíj: Kisné Lovasi Mária

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória: Nádudvari Péter

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória: Budapest Bike Maffia

A szakmai zsűri különdíja: Fábián Sára, Heti Betevő Egyesület

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.