Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Isten éltessen Lengyelország!

2018. november 10. 18:26
A lengyel függetlenség centenáriumát ünnepelték szombat este a Hangvillában ünnepi koncerttel, a meglepetést azonban Porga Gyula kapta: a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét.

A rendezvény a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében valósult meg, amelynek elnöke, Kövesdi Hanna így vezette be az eseményt: "Veszprém sok címet birtokol: zöld város, élhető város, családbarát, gyerekbarát város. Én most szeretnék még egyet adományozni neki: Veszprém lengyelbarát város."

Hogy ez mennyire igaz, azt Jerzy Snopek, Lengyelország nagykövete rögtön bizonyította is, amikor bevallotta, milyen örömmel tért vissza városunkba a fél évvel ezelőtt megrendezett lengyel-magyar barátság hete után. A nagykövet ezt követően beszédében felidézte: éppen ezen a napon, pontosan száv évvel ezelőtt, 1918. november 11-én, 123 évnyi hosszú várokozás után Lengyelország végre visszanyerte függetlenségét. A három megszállt államban élő honfitársak hite, akik a szüntelen asszimilációs kényszer ellenére is kitartottak nyelvük és kultúrájuk mellett, és bíztak abban, hogy megszületik a független Lengyelország, végül kifizetődött.

Jerzy SnopekJerzy Snopek

A visszaszerzett függetlenség azonban ismét hajszálon függött, amikor a szovjetek megindultak az állam ellen. A katonák hősiességének és a magyarok segítségének köszönhetően sikerült megakadályozni a kommunizmus továbbterjedését Európában, az államiság kiépítésének folyamatát azonban újra félbeszakította a II. világháború. "A győztesek oldalán találtuk magunkat, a szuperhatalmak vezetői viszont ismét 40 év korlátozott szuverenitásra korlátoztak minket. E rossz tapasztalatok miatt vagyunk ma is érzékenyebbek a hasonló törekvésekre és segítjük barátainkat, mert úgy véljük, egy európai szuperhatalom létrejötte veszélyeztetné a nemzetek önazonosságát" - zárta gondolatait Jerzy Snopek.

"Létezik-e barátság a politikában?" - tette fel a fogas kérdést dr. Navracsics Tibor uniós biztos köszöntője elején. - "Sokan tagadják - én szerencsés vagyok, mert a polgármestert és az országgyűlési képviselőt is barátomnak mondhatom. Ám az, hogy létezik-e népek között igazi barátság, amely nemzedékről nemzedékre fennmarad, az nem kérdéses: ennek legkiválóbb példája a lengyel-magyar barátság."

Ezt nemcsak Veszprém állítólag lengyel eredetű neve és az országban lépten-nyomon fellelhető emlékek bizonyítják, de az is, hogy a két nemzet közötti kapcsolatot nem szövetségként, hanem kivétel nélkül barátságként emlegetjük. A politikában ugyanis egy szövetség mindig érdek alapú, amely valóban közel hozhat egymáshoz népeket, ám amikor ez az érdek megszűnik, az egykori szövetségesek ellenségekké is válhatnak. A magyar-lengyel történelemben viszont nem tudunk egyetlen olyan pillanatot sem mondani, amikor egymás ellen fordultunk volna, még akkor sem, amikor a körülmények egymással szembenálló táborokba osztottak minket. Gondoljunk csak arra, amikor a lengyel-német támadás után nálunk leltek menedékre a lengyel katonák, vagy amikor 1956-ban mi kaptunk segítséget tőlük. Ez a barátság minden próbát kiállt, s a mi felelősségünk, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Porga Gyula a barátság egy újabb közös pontjára rávilágítva elmondta: 1918. november 11. jelentősége túlmutatott önmagán, hiszen a lengyelek hősiessége számunkra is példát mutatott és az elnyomás sötét óráiban gyertyalángként tartotta bennünk a reményt. "Mert évszázados elnyomatás és megannyi szenvedés után újjászületett hamvaiból a lengyel sas, hogy a magasban szállva hirdesse minden nép számára: az elhivatottak, a mindvégig kitartók, a lélekben örökké szabadok végül kivívhatják népük szabadságát, bármennyire is reménytelennek tűnik a helyzet."

A lengyel-magyar barátság tehát elszakíthatatlan a szabadság eszméjétől, a lengyel-magyar barátság ügye a szabadság ügye is - fogalmazott a polgármester. "Mi magyarok pedig büszkék lehetünk arra, hogy a lengyelek barátaink, akik soha nem hagytak cserben minket a bajban. Sorsközösségünk igazi közösséggé formált bennünket, a lengyel hősök emlékét mi is őrizzük. Isten éltesse tehét Lengyelországot, Magyarországot és a lengyel-magyar barátságot!" - zárta gondolatait.

Ennek jegyében a résztvevők Balázs János Liszt-díjas zongoraművész és a Mendelssohn Kamarazenekar előadásában Chopen e-moll zongoraversenyét hallgathatták meg, Jerzy Snopek azonban egy meglepetéssel is szolgált előtte. Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök döntésének értelmében a nagykövet a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjével tüntette ki Porga Gyulát, köszöntetet mondva a lengyel-magyar kapcsolatok elmélyítéséért tett elévülhetetlen tevékenységéért. A nagykövet úgy fogalmazott: a polgármester nemcsak remek politikus, de nagyon jó barát is, aki számos projekt elindulását kezdeményezte és támogatta, a Veszprém és Tarnów közötti szoros kapcsolattal pedig példaértékű együttműködést valósított meg.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.