Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
21°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
21°C

Megújult a Veszprém Megyei Kormányhivatal épülete

2018. november 15. 2:00
Mostantól 21. századi körülmények fogadják a munkatársakat és ügyfeleket az Egyetem utcában. A fejlesztés azt mutatja, Veszprém élen jár abban, hogyan kell jó várost építeni-hangzott el a csütörtök délelőtti épületátadón.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal 2017-ben, a hivatalba integrált Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály elhelyezése céljából kezdeményezte a magyar állam tulajdonában lévő, Egyetem utca 17. szám alatti, több éve nem hasznosított, leromlott állapotú ingatlan felújítását.

A Miniszterelnökség 446 millió forint + ÁFA összegű támogatást nyújtott, a kivitelezési munkálatok 2018 márciusában kezdődtek meg. A hivatal Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya 46 fővel október közepén költözött a megújult épületbe.

Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott a csütörtök délelőtti épületátadón azt mondta, a megújult, modern és megjelenésében is 21. századi épület a közigazgatás modernizációjának szimbólumaként is felfogható. „A hatékony állami működéshez hozzátartozik, hogy az adófizetők pénzével és állami vagyonnal jól, gazdaságosan sáfárkodjunk. A mostani ingatlanberuházást jól átgondolt pénzügyi és gazdasági döntések előzték meg”- fogalmazott, majd hozzátette: 2014-es megbízatása óta a megyei hivatal 300 millió forintot tudott spórolni azzal, hogy a korábban általuk használt 22 ingatlanból kiköltöztek. A mostani beruházással a hivatal teljesítette az idei év legfontosabb feladatát- mondta.

Takács Szabolcs megyei kormánymegbízottTakács Szabolcs megyei kormánymegbízott

Porga Gyula polgármester szerint az új épülettel mindenki nyer, hisz a korábban kihasználatlan épület sokak javát szolgálja majd. A városban sokan, közösen munkálkodnak a város fejlesztésén, az pedig külön öröm, hogy ehhez a közigazgatás is hozzájárul-fogalmazott.

Porga Gyula szerint az egész közösség gyarapodik a megújult épülettelPorga Gyula szerint az egész közösség gyarapodik a megújult épülettel

A Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára, dr. Bíró Attila a sajtóeseményen Veszprém város fejlesztéséről beszélt:

Veszprém azok közé a városok közé tartozik, amelynek közösségi terei, templomai, a Városháza, sportpályái rendben vannak. Veszprémnek van gazdája, törődnek vele, és élen jár abban, hogyan kell jó és példamutató várost építeni- mondta. Az régi épület új köntösbe öltöztetése pedig erős üzenet a jelennek és jövőnek: itt terveznek, alkotnak, építik a jövő Veszprém városát és Magyarországát.

porga gyula polgármester, dr. Bíró attila államtitkár, ovádi péter parlamenti képviselő, márfi gyula érsek és takács szabolcs kormánymegbízottporga gyula polgármester, dr. Bíró attila államtitkár, ovádi péter parlamenti képviselő, márfi gyula érsek és takács szabolcs kormánymegbízott

A kormány célja, hogy az emberek közigazgatási ügyeiket könnyebben, gyorsabban és olcsóbban tudják intézni, ezáltal javuljon az életminőség. A megújult ingatlan ehhez járul hozzá-fogalmazott.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke politika Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke Új pártelnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután Dobrev Klára és az elnökség az áprilisi választási kudarcot követően lemondott. Az elnöki székért a párt tapolcai jelöltje, Bakk István is versenybe szállt, végül azonban visszalépett a megmérettetéstől. tegnap 15:16 Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit rendőrség Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit Drámai körülmények között mentette meg egy 25 éves férfi életét két budapesti rendőr vasárnap kora este a Petőfi hídon. A tragédia elkerülésén szó szerint másodpercek múltak. Az egyik járőr már a levegőben kapta el a hídról leugró fiatalembert. tegnap 17:07 Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP közélet Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP Öt éve Nemesvámoson bezárt egy fontos nemzetközi vállalat gyára, komoly űrt hagyva maga után. Ez a bizonytalan állapot viszont csak rövid ideig uralta a település mindennapjait. Ekkor érkezett meg az osztrák KNAPP, egy papírra vetett tervvel és a megújhodás ígéretével. Mára a világ egyik vezető logisztikai vállalatának lüktető szívévé vált az itteni üzem, ahol a helyi szakemberek precizitása a globális piaci igényeket szolgálja ki. A napokban a vállalat osztrák és magyar kollégái egy nagy családként ünnepelték fennállásuk ötödik évfordulóját, felidézve a kihívásokkal teli kezdeteket és a közösen épített jövőt. tegnap 14:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.