Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

16 úszó utazhat a római vb-re

2009. június 29. 11:41 // Forrás: MTI / vehir.hu
Kis Gergőtől érmet vár a Magyar Úszószövetség. Mellette a balatonfüredi Kovács Norbert (Kőbánya SC) is medencébe száll.

Tizenhat magyar úszó utazik a július 16-án kezdődő római vizes világbajnokságra, amelyen mindegyikük a saját maga által választott dresszben versenyezhet - hangzott el a magyar szövetség (MÚSZ) hétfői sajtótájékoztatóján. Kiss László szövetségi kapitány szerint a nyolc-nyolc férfi és női indulóból a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mellett Kis Gergő és az Athénban második Gyurta Dániel az éremesélyes, valamint a hölgyek közül Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka.

Gyárfás Tamás, az MÚSZ elnöke elmondta, hogy az ob után háromórás vitát követően döntött úgy az elnökség, hogy az Arena sportszergyártó céggel fennálló szerződés ellenére mindenki olyan dresszben úszik, amilyenben akar. A szerződésszegés anyagi következménye a klubokat terheli, ez egy verseny kapcsán maximum 40 ezer euró lehet.

Az utazók névsora

Férfiak (8): Takács Krisztián (50 m gyors, 50 m pillangó), Povázsay Zoltán (100 és 200 m gyors), Bernek Péter (200 és 400 m gyors, 200 m hát), Kis Gergő (400 és 800 m gyors, 200 és 400 m vegyes), Gyurta Dániel (50, 100 és 200 mell), Szele Dávid (50 m mell), Cseh László (200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Kovács Norbert (200 m pillangó), 4x200 m gyorsváltó

Nők (8): Dara Eszter (50 és 100 m gyors, 50 és 100 m pillangó), Verrasztó Evelyn (100 és 200 m gyors, 200 m vegyes), Mutina Ágnes (200 és 400 m gyors), Jakabos Zsuzsanna (200 m hát, 200 m pillangó, 400 m vegyes), Pecz Réka (100 m mell), Bordás Beatrix (50 m pillangó), Tompa Orsolya (100 m pillangó), Hosszú Katinka (200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), 4x100 m gyorsváltó, 4x200 m gyorsváltó, 4x100 m vegyesváltó

vehir.hu
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását One Veszprém HC Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását A One Veszprém HC hivatalosan bejelentette, hogy a 2026–2027-es idénytől magyar világsztárral bővül a keret: a klub hosszú távú, 2030 nyaráig érvényes szerződést kötött Imre Bencével, a magyar válogatott jobbszélsőjével, aki a THW Kiel csapatától tér haza. ma 12:07 Közel háromezer gyermekrajz készült az egyedül élő idősek számára Legyen mindenkinek szép a karácsonya Közel háromezer gyermekrajz készült az egyedül élő idősek számára A Petőfi Színház ünnepi díszbe öltözött előtere adott otthont annak az eseménynek, amely mára a veszprémi advent egyik legszívet melengetőbb hagyományává vált. A „Legyen mindenkinek szép a karácsonya” rajzpályázat eredményhirdetésén idén is sok száz gyermek, pedagógus és szülő vett részt – és velük együtt mindazok, akik hisznek abban, hogy a közösség ereje valódi csodákra képes. ma 11:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.