Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
17°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
17°C

Negyven éves a Kastélykert Óvoda

2018. november 17. 4:00
Pénteken ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a gyulafirátóti Kastélykert Óvoda.

Az ünnepségen az intézménybe járó gyerekek is megcsillantották tehetségüket és ügyességüket, de előttük még a felnőttek mondtak egy-két dolgot.

Némedi Lajos alpolgármester arról beszélt, hogy jubileumi ünnepségeken részt venni mindig örömteli, a rátótiak pedig büszkék lehetnek az óvodájukra: az óvodapedagógusok odafigyeléssel és szeretettel neveli a gyerekeket, munkájuk pedig mély nyomot hagy, elkíséri a kicsiket az életben.

Czaun János, a városrész önkormányzati képviselője már inkább a jövőbe tekintett: a közelmúltban megkezdődött a vadonatúj óvoda építése, ha minden jól megy, a következő születésnapját már az új helyszínen ünnepelheti az intézmény. Hozzátette ugyanakkor, hogy a rátótiaknak nem kell elbúcsúzniuk a kastélyépülettől, az a jövőben is a közösséget szolgálja majd.

Az óvoda történetét Tóthné Martinkovics Erika intézményvezető foglalta össze. Az egykori préposti kastélyban 1978-ban nyitotta meg kapuit az óvoda három csoporttal. A gyereklétszám növekedése miatt 1995-ben az iskola épületében egy negyedik csoportot is indítottak.

A négy csoport jövőre először ugyanabban az épületben működhet, ha az új óvoda elkészül. Addig is az elöregedett kastélyban működnek, amit az elmúlt évek során folyamatosan javítgatni kellett: a közelmúlt egyik legnagyobb beruházása a nyílászárók cseréje volt 2013-ban, de cserélték a bútorokat, játékokat, kerti játszóeszközöket is.

vehir.hu
további cikkek
A digitális világot hozták közelebb az óvodásokhoz, analóg módszerekkel A digitális világot hozták közelebb az óvodásokhoz, analóg módszerekkel A 2023/2024-es tanév tavaszi szemeszterében egy úttörő projektbe kezdett a Pannon Egyetem a Veszprémi Ringató Körzeti Óvodával, hiszen a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Digitális Módszertani Intézete és a Ringató Óvoda kooperációban indult a Digitális Témahéten. 2024. május 1. 7:23 Veszprém vármegyében 3326 diák tesz érettségi vizsgát Veszprém vármegyében 3326 diák tesz érettségi vizsgát Veszprém vármegyében mintegy 54 tantárgyból 3326 fő tesz érettségi vizsgát a 2024. évi tavaszi időszakban. Az írásbeli érettségi vizsgák 2024. május 3. – május 27. között zajlanak a középiskolák és a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal szervezésében. 2024. április 30. 15:28 Kant 300: Az élet legnagyobb kalandja a gondolkodás Kant 300: Az élet legnagyobb kalandja a gondolkodás Hogyha elképzelünk egy filozófust, különösen olyant, aki háromszáz éve született, valószínűleg az első kép, ami beugrik, az egy poros könyvtár épületében lassú, csigatempóban bogarászó személy, aki olykor elmélázik azon is, van-e egyáltalán értelme a bogarászásnak; vagy esetleg egy közhelyes, tarka réten, domboldalon, a messzi égbe tekintő elme, aki a lét alapkérdésein töri fejét. De arra bizonyosan senki sem gondol, hogy a mai filozófusok úgy fogalmaznak a háromszáz éves Kantról, hogy: kortársunk. Márpedig ez volt az ismétlődő kulcsszó az MTA VEAB Filozófiai Munkabizottságának és a Pannon Egyetem HTK Társadalomtudományi Intézetének közös konferenciáján. 2024. április 28. 18:22 Veszprémben küzdenek a természettudományok vándorkupájáért a fiatalok oktatás Veszprémben küzdenek a természettudományok vándorkupájáért a fiatalok A veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola ad otthont a Szabó Szabolcs Alapítvány vándorkupájának. A versenyre az ország tizenhárom iskolájából érkeztek hetedikes és nyolcadikos diákok, hogy összemérjék tudásukat a természettudományok területén. 2024. április 26. 14:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.