A bizottságot négy évvel ezelőtt hozta létre az önkormányzat azzal a céllal, hogy méltóképpen emlékezhessünk meg a Nagy Háborúról és még jobban megismerhessük veszprémi őseink történetét.
2014 óta a civilekből, szakemberekből és katonákból álló bizottság számos programot szervezett ennek érdekében, kutatásokat indítottak, kiadványokat adtak ki, hogy a közösség minél gazdagabb információk birtokába juthasson.
„Az elmúlt esztendőkben azonban nemcsak tudásban gyarapodhattunk, de lelkiekben is közelebb kerültünk a történésekhez, a háború résztvevőihez – legyen szó a fronton szolgáló katonákról vagy éppen az itthon maradt hozzátartozókról” – vélekedett Brányi Mária a csütörtöki ünnepségen. Az alpolgármester szerint éppen ezért fontos, hogy aki teheti, vegyen részt egy-egy ilyen rendezvényen, hiszen maguk is tapasztalják: ma már valamennyien egészen máshogy viszonyulnak az I. világháborúhoz és a fegyverletétel utáni időszakhoz, sokkal jobban tisztelik ezt az időszakot és elődeinket.
Rainer Pál történész összefoglalójában arról beszélt, mennyire ellentmondásos még ma is az I. világháború emlékezete, mennyi tisztázatlan kérdés van előttünk akár a katonák hazatéréséről, így a veszprémi 31-es gyalogonvédségről és a 41-es honvéd tüzérségről is. Könnyű helyzetben semmiképpen sem voltak, ennyi bizonyos. Volt, aki épségben hazatért, volt, aki hadifogságba került, más szakaszok felbomlottak út közben, ám a legtöbbször egy-egy katona sorsa mindhárom lehetőséget magában foglalta.
A rendezvényen a Military Girls működött közre
Sok nehézséggel kellett megküzdeniük a 31-es és a 41-es ezred tagjainak is. Előbbieket a háború végnapjaiban az olaszok teljesen körülzárták, sokan hadifogságba kerültek, másokat kifosztottak, át kellett adniuk felszereléseiket, lovaikat és fegyverzetüket, s mire Ausztriába átjutva hazagyalogoltak Magyarországra, az 1000-1200 fős legénységből alig 250 fő érkezett meg Veszprémbe. Túlságosan a 41-esek se jártak jobban: bár felszerelésük nagy részét meg tudták őrizni, a novemberi kegyetlen fagyok sokakat megtörtek.
– Egy biztos, aki kínos és keserves kötelességét akkor teljesítette, méltó arra, hogy száz évvel később is megbecsüljük emlékét – zárta gondolatait Rainer.
A múlt eseményeinek felidézése után a résztvevők néma főhajtással és az emlékezés virágainak elhelyezésével rótták le tiszteletüket a világháborús hősök előtt.
