Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

EKF - Porga Gyula: komoly Veszprém programjának társadalmi támogatottsága

2018. december 15. 18:44 // Forrás: MTI
Veszprém polgármestere szerint nagy siker a városnak az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím. Mint Porga Gyula szombaton az MTI-nek elmondta, az elmúlt években komoly társadalmi támogatottságot sikerült építeni a program köré.

Veszprém pályázata a Beyond címet viseli, ami arra utal, hogy szeretnének túllépni korábbi nehézségeiken, lebontani a falakat az önkormányzatok, a vállalkozói és a civil szféra között - emelte ki a polgármester. Hozzátette: nagyfokú bizalmat sikerült kialakítani a régió szereplői közt az előkészítés során, és ha ezt meg tudják tartani, sikeres lesz a program végrehajtása is.

VESZPRÉM LESZ EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA 2023-BAN - vehir.hu

Beérett az elmúlt három év kemény munkája, a szakmai zsűri és a Magyarország kormányának döntése alapján Veszprém és a balatoni régió viselheti 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet. A döntést pénteken délután, Budapesten hirdette ki a bírálóbizottság a három pályázó város, Debrecen, Győr és Veszprém csapatainak részvételével.

Porga Gyula hangsúlyozta: az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím nem csak egy évről szól, már 2019 elején meg kell kezdeni a munkát. Nagy a felelősség, hiszen 2023-ban Veszprém egyetlen városként lesz Európa kulturális fővárosa, és nemcsak a régió, hanem egész Magyarország kultúráját kell közvetítenie Európa felé.

A polgármester arról is beszélt, hogy nem terveznek nagy infrastrukturális beruházásokat - ezt már a beadott pályázatban is hangsúlyozták -, és fontosnak tartja, hogy fenntartható módon hajtsák végre a programot.

Célként tűzték ki a Balatont és a térséget jellemző szezonalitás megszüntetését, mert - mint arra Porga Gyula rámutatott - a potenciál és az infrastruktúra rendelkezésre áll a térségben ahhoz, hogy egész évben tudjanak vendégeket fogadni. Bár Veszprémben pezsgő kulturális élet zajlik, szeretnének még több embert bevonni a programba, ezért Veszprém egyfajta városfejlesztő és közösségépítő eszközként is tekint a programra - tette hozzá.

Porga Gyula, Borkai Zsolt (Győr polgármestere) és Papp László (Debrecen polgármestere) a december 14-i eredményvárón a MüpábanPorga Gyula, Borkai Zsolt (Győr polgármestere) és Papp László (Debrecen polgármestere) a december 14-i eredményvárón a Müpában

Megjegyezte: több európai középvároshoz hasonlóan Veszprémre is jellemző, hogy a tehetséges fiatalok elmennek nagyobb városokba - akár a fővárosba vagy Nyugat-Európába -, a pályázat segítségével ezt a tendenciát is megfordítanák. Olyan szolgáltatásokat szeretnének nyújtani a térségben, hogy a fiatalok, ha el is mennek, visszatérjenek és itt tudjanak kiteljesedni.

Az EKF-projekt független nemzetközi szakértői testülete Veszprém pályázatát támogatta az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre, a döntést pénteken jelentették be Budapesten. A címért hét magyar város - Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém - indult, a második fordulóban Debrecen, Győr és Veszprém közt dőlt el, hogy melyik város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban.

EKF
vehir.hu
további cikkek
Filmbemutatón az EKF öröksége: a régió fejlődése és a közös jövő építése Európa Kulturális Fővárosa Filmbemutatón az EKF öröksége: a régió fejlődése és a közös jövő építése Veszprém és a Bakony-Balaton régió számára az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as cím elnyerése és megvalósítása mérföldkő volt, amely új lendületet adott a helyi közösségeknek és a kulturális életnek. Ezt a kiemelkedő évet és az általa elindított kezdeményezéseket egy átfogó dokumentumfilm örökítette meg, amelyet pénteken mutattak be elsőként a FOTON Audiovizuális Centrumban. A film és az azt követő panelbeszélgetés bemutatta, hogyan született meg az ötlet, milyen háttérmunka zajlott az események mögött, és milyen irányokban folytatódhatnak az EKF által elindított folyamatok. 2024. november 15. 23:25 A kezdeti bizonytalanság után valódi együttműködés jött létre – interjú Mike Friderikával, az EKF programfejlesztési igazgatójával interjú A kezdeti bizonytalanság után valódi együttműködés jött létre – interjú Mike Friderikával, az EKF programfejlesztési igazgatójával Dr. Mike Friderika nyolc éven át meghatározó szereplőként vett részt, már a kezdetektől, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban, amely új alapokra helyezte Veszprém és a Bakony-Balaton régió kulturális életét. 2024. november 12. 17:26 Markovits Alíz: Ha egy város ismeri saját értékeit, sugárzik, ragyog Markovits Alíz: Ha egy város ismeri saját értékeit, sugárzik, ragyog Markovits Alíz, az Európa Kulturális Fővárosa program vezérigazgatója nemrégiben kapott Pro Urbe érdemérmet Veszprém város önkormányzatától. Kiemelkedő munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint a 2023-as év sikeressége, ennek pontos részleteiről őt kérdeztük. Markovits Alíz korábban már Kőszeg városában bizonyított, mára erős kötődése van Veszprém felé is, így lánya ősszel veszprémi gimnáziumban kezdi meg tanulmányait. Az EKF sikeréről, eredményeiről, a 2023-as év nehézségeiről kérdeztük a vezérigazgatót. 2024. szeptember 16. 12:47 Átadták a Gizella-díjakat Átadták a Gizella-díjakat Szombat este a hét megkoronázásaként a Gizella-díjak átadására is sor került. Idén Kellerné Egresi Zsuzsanna, Lugossy László, valamint a Zonta Club érdemelte ki az elismerést. 2024. május 11. 20:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.