Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém fesztiválváros: szombaton megint életre kelnek az utcák

2018. december 21. 4:00
Ha valakinek már nagyon hiányozna a nyári veszprémi fesztiválok hangulata, van egy jó hírünk: szombaton fergeteges Utcaünneppel: zenével, fényfestéssel, Food Truck Show-val és korábban bezárt, a kultúra által újra belakott üzletek megnyitásával készül az EKF csapata a győzelem megünneplésére.

A szombati buli részleteiről Mészáros Zoltánnal, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, de az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséről és arról is szót ejtettünk, milyen egyéb attrakciók várhatók akár már jövőre illetve 2023-ban.

Kezdjük még egy kicsit a múlt eseményeivel! Bár adódna a kérdés, hogy érzitek most magatokat, én inkább arra vagyok kíváncsi, milyen volt a véghajrá? Mertetek akkor már bizakodni?

Két fontos dolog történt az utolsó héten. Az egyik a zsűri látogatása volt, ami minden várakozásunkat felülmúlta. Nagyon érdeklődők voltak, és ők is érdekes emberekkel találkoztak – utólag ki is emelték, milyen nagyra értékelték, hogy sokrétű, érdeklődő és támogató emberekkel találkoztak nálunk, legyen szó balatoni borászokról, őstermelőkről vagy a fiatal veszprémi kreatívokról. Szerencsénk volt az időjárással is: éppen amikor lementünk a Balatonra, a felhők félrevonultak az égről, és mint egy spotlight, beragyogta a tájat a nap. Olyan impressziót kapott ott a zsűri az egész Balatonról, ami nagyon fontos eleme volt a pályázatunknak. Ezzel a jó hangulattal pedig talán meg is ágyaztunk a kimenetelnek: az volt az előzetes információnk, hogy egy jól sikerült zsűri látogatás egy jó prezentációval belépője lehet a győzelemnek, míg egy esetleges rossz tapasztalat nagyon megnehezítette volna a dolgot. Végül a visszajelzések alapján nekünk volt a legjobb a prezentációnk is, a mi csapatunkat látta a zsűri a legösszeszokottabbnak és a leglelkesebbnek, ami végképp meggyőzte őket, hogy érdemes Veszprémnek ítélni az Európa Kulturális Fővárosa címet.

A zsűri látogatásaA zsűri látogatása

Három év kemény munkája van mögöttetek, de továbbra sem dőlhettek hátra. Hogy néz ki a folytatás?

Az biztos, hogy az ajándék, amit most kicsomagolunk, irdatlan sok feladatot is jelent, de talán az a jó hír, hogy nem kell rohannunk. 2019 első féléve valószínűleg azzal fog telni, hogy pontosítjuk a pénzügyi kereteinket: konkrét kormányzati és önkormányzati döntéseket várunk, emellett komoly tárgyalásokra készülünk a régió szereplőivel is, valamint ki kell alakítanunk egy olyan szervezetet is, ami képes lesz menedzselni a 2023-as év több száz programját. Ezzel párhuzamosan pedig szeretnénk, ha jövő nyárra néhány dolog már láthatóvá válna. Jó lenne kitelepíteni táblákat az egész régióban, hogy hirdessük az Európa Kulturális Fővárosa címet – tényleg nagyon büszkék vagyunk erre, hiszen kevés kisváros nyert ilyen címet. Azt már most biztosan mondhatom, hogy jövőre egy nagyon komoly adventi vásárral készülünk, jégpályával és egyéb izgalmas attrakciókkal, de több kulturális infrastrukturális ötletünk is van. Nagyon régóta szeretnénk például Murakkal egy olyan belvárosi kultmozit és kávézót csinálni, amely egyszerre közösségi tér is lehet, és ami becsalogatja a fiatalokat.

A 2023-as tervekből van olyan kedvenc projektötleted, amelyet kiemelnél? Mire számíthatunk előzetesen?

Az egyik kedvencem egy digitális múzeum megvalósítása, amire a 2023-as csapatunk tagja, a Potsdamban és Felsőörsön élő Can Togay János filmrendező hívta fel a figyelmünket, és ami teljesen új módját hozná be a művészet prezentálásának. Ebben a múzeumban nem lennének képek, helyette képzelj el egy átépített iparcsarnokot vagy egy vásárcsarnokot, amiben projektorokkal, LED falakkal, valamilyen digitális módon, zenével, újfajta rendezési koncepció szerint jelennek meg a művészek és alkotások, legyen szó Csontváryról, Monet-ról, Rippl-Rónai-ról vagy épp Picassóról. Ez egy nagyon izgalmas lehetőség lenne a fiatalok becsalogatására, akik a hagyományos gondolkodásra alapozott múzeumokba már valószínűleg be sem mennek. A másik nagy előnye egy ilyen helynek pedig a fenntarthatóság és a többcélú kihasználás. Mivel nem kell százmilliókért kibérelni a képeket, nem kell milliárdokért biztosítani őket, hiszen el sem lehet lopni, nincsenek őrök, a teret bármikor át lehet alakítani akár este egy elektronikus dance hall-á, amivel már lehet bevételt termelni.

Párizsban nyílt meg az első digitális múzeum, ehhez hasonló valósulhatna meg Veszprémben is

Nagyon lelkes vagyok az inotai tornyok kivilágításával kapcsolatban is, amit a zsűri látogatásakor meg is tettünk. Nagyon jó tapasztalat volt, hogy Várpalota szívébe ezzel gyakorlatilag azonnal beloptuk magunkat, és aki csak arra járt, mind fotózta. Néhány egyszerű esztétikai megoldással könnyen ki lehetne lépni a szürke környezetből és barátságos ruhába öltöztetni a tornyokat. Vagy akár a balatonfűzfői erőművek katakombáit. Arra is van ötletünk. Persze óvatosnak kell lenni, megnézni, mire lesz keret.

Fotó: Veszprém 2023 Európa Kulturális FővárosaFotó: Veszprém 2023 Európa Kulturális Fővárosa

Nagyon sok projektünk van a Balatonnal kapcsolatban is. Én például nagy pártolója vagyok annak, hogy építsünk egy szigetet a keleti medence közepén, amit bármilyen vízi járművel meg lehetne közelíteni és szélcsendes időben kulturális programoknak, koncerteknek adna helyet. Vagy egy uszályt is át lehetne alakítani mobil színpaddá és naplementekor átvontatni forgalmasabb strandokhoz, hogy ott koncertet adjunk. A lényeg tehát az, hogy rábírjuk az embereket a kultúrafogyasztásra olyan helyeken, ahol ez hagyományosan nem történik meg.

Természetesen sok tervünk van Veszprémre is, ezek közül az egyik, a Haszkovó piknik akár 2019 őszén el is kezdődhetne. Majd mintegy 20 ezer ember él a Haszkovón, viszont a lakótelep közösségi élete viszonylag passzív. Szeretnénk úgy átalakítani a köztereket, parkokat, hogy azokat birtokba vegyék az emberek és kicsalogassuk őket az otthonukból. Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni, sokszor elég csak egy futópálya vagy street workout (utcai edzőhelyek) helyszínek kialakítása, pizzasütők vagy sakkozó pavilonok elhelyezése, vagy a nyári hőségben egy-egy pop-up medence a gyerekeknek. 2023-ra aztán ez akkorára kinőhetné magát, hogy a testvérvárosokat is be lehetne vonni.

Az biztos, hogy 2019 még a finomhangolás éve lesz: egyesével megnézzük a programokat, van, amit kiszelektálunk, másrészt viszont új dolgok is biztos be fognak kerülni.

A győzelem mindenki szemüvegét átszínezte kicsitA győzelem mindenki szemüvegét átszínezte kicsit

Ezek remek ötletek, a legnagyobb feladat viszont talán az lesz, hogy valóban aktív résztvevőkké tegyétek az embereket. Van már erre stratégiátok?

Alapcélunk, hogy az emberekben lévő passzivitást csökkentsük és megmozgassuk őket. Ebből a szempontból kíváncsi leszek a szombatra, amikor egy Utcaünnepet fogunk tartani, a szilveszteri mulatságokat leszámítva ugyanis nem nagyon volt még rá példa, hogy a mínuszokban az utcára csábítsuk az embereket. Meglátjuk, érezni fogjuk-e azt a nyitottságot és aktivitást, amit egyébként nyáron például az Utcazene vagy a Rozé Rizling Jazz Napok idején érzünk.

Mit gondolsz, a győzelem már egy jó előrelépés volt ebben?

Erre a legjobb példa talán pont a szombati nap. Alapvetően egy össznépi bulit szeretnénk a Szabadság tér és az Óváros tér területén, de kisebb léptékű programokat is tervezünk mellé 11 helyszínen. Több bezárt vagy kiadó üzlethelyiséget fogunk megnyitni és birtokba venni kulturális célokra, ahogy azt a 12 falnál is tettük, sőt az is nyitva lesz és ki is világítjuk most. Így a színház régi jegyirodájában például egy 30 fős babzsákfotel- mozit fogunk csinálni, a Verandában folk táncház és folk koncert lesz, az egykori CIB Bank épületében 6 asztallal egy belvárosi csocsó termet rendezünk be, mellette pedig egy fotótermet rendezünk be, ahol a Veszprém arca fotópályázathoz várjuk a fotózkodni vágyókat, az elkészült fotókból pedig majd egy Facebook kampányt indítunk. Az Utas és holdvilág Antikváriumban egymást váltják majd a költők, írók, szlemmerek, felolvasásokkal, az Erzsébet antikváriumban jazz koncertek lesznek, a Hangvillában ír táncház és koncert lesz, az Inkognitóban pedig este 6-kor, 8-kor és 10-kor zenekarok lépnek fel. Természetesen a programok megtervezése előtt egyeztettünk az üzlettulajdonosokkal, és mind nagyon pozitívan álltak hozzá: gratuláltak és bérleti díj nélkül is odaadták a helyeket. Tehát érzékelek egyfajta változást. Úgy látszik, már a jó hírtől más szemmel látják az emberek a városukat. Nagyon remélem, hogy tudunk erre építeni, ki tudjuk ezt bontani és 2023-ra egy még jobb arculatát tudjuk kialakítani a városnak.

A 12 falhoz hasonló attrakciók várhatók szombaton isA 12 falhoz hasonló attrakciók várhatók szombaton is

Mesélnél még egy kicsit a szombati Utcaünnepről?

Az a célunk, hogy 18 órától kezdve minél több embert csaljunk be a városba és ünnepeljük együtt a győzelmet a párhuzamosan futó programokon. A Szabadság téri körforgalomtól kezdve az Óváros térig az egész helyet még hangulatosabbá varázsoljuk: lámpákkal színesebbé tesszük, illetve összesen tíz épületet fénnyel festünk meg. A kisebb – egyébként egytől egyig ingyenes programok – mellett pedig az Óváros téren zenével és Food Truck Show-val is készülünk.

Benne van a pakliban a hagyományteremtés is? Kinőhet ebből akár Veszprém új téli fesztiválja is?

Azt gondolom, ha lesz egy jól felépített adventi vásárunk közösségi terekkel, akkor már nem csak ad hoc jelleggel hozhatnánk össze egy ilyen utcabulit, hanem novembertől karácsonyig futhatnának hasonló programok. Az biztos, a meglévő fesztiváljainkat szeretnénk tovább erősíteni, illetve felkarolni olyan kisebb kezdeményezéseket, amelyek perspektíva vagy finanszírozás híján eddig kevésbé futottak. De bízzunk benne, hogy akár egy éves téli fesztivál is összejöhet.

Az UtcaÜnnep teljes programja elérhető az esemény Facebook oldalán.

EKF
Bertalan Melinda
Domján Attila
Kovács Bálint
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 Büszkén lobog a Kertváros zászlója Büszkén lobog a Kertváros zászlója 2022-ben civil kezdeményre, az EKF támogatásával készültek el azok a városrészi zászlók, melyek a veszprémi polgárok egyes lakókörzetekhez fűződő identitását erősítik. A lobogók már több rendezvényen is megjelentek, de az egyes városrészekben is ott vannak. Kedden ünnepélyes keretek között vonták fel a Kertváros zászlóját. 2024. március 12. 21:00 Zászlót bontottak Veszprém városrészei közélet Zászlót bontottak Veszprém városrészei Az együttműködő és összetartó városrészi közösségek jelentős szerepet játszanak Veszprém életében, mert képesek erősíteni és támogatni egymást, és ez nem csupán a mindennapi életet könnyíti meg, hanem hozzájárul a város egészének fejlődéséhez és jólétéhez is.    2024. március 7. 22:23 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.