Milyen emlékei fűződnek Ady költészetéhez?
Az első emlékem Adyval kapcsolatban Gunaras, egy kicsi közép-bácskai falu, ahol születtem. Ady Endréről nevezték el az utcát, ahol a szüleimmel és a nagyszüleimmel éltünk. Néhányszor megkérdeztem őket, hogy ki volt Ady. Azt mondták: egy nagy magyar költő, aki olyan jelentős, mint Petőfi Sándor. Nagy komoly, nemzeti témákat feszegetett költészetében. Amikor 37 éves koromban Veszprémbe települtem le családommal, a Cholnoky lakótelepen, az Ady utcában (a lábas házak környékén) laktunk négy évig. Valahogy jobban szerettem olyan utcákban lakni, amelyeket írókról, költőkről neveztek el. A politikusokról és történelmi figurákról elnevezett helyszínektől idegenkedtem.
Tetszettek a versei, amikor először olvasta őket? Tudott velük azonosulni? Van esetleg kedvence?
Igen, nagyon nagy verseket írt: Párizsban járt az Ősz, Góg és Magóg fia vagyok én, A magyar ugaron, Őrizem a szemed, Emlékezés egy nyár éjszakára, Ifjú szívekben élek és sorolhatnám tovább. Először a párizsi és szerelmes versei ragadtak meg. Egyetemistaként, autóstoppal többször elmentem én is a „napfény városába”. Számomra Párizs a világ legszebb városa, amikor ott jártam mohón kerestem, hogy hol-merre, mely párizsi helyszínek ihlették meg Adyt: a Szent Mihály sugárút, a Gare de l’Est, a Szajna partja, a Bois, a Latin-negyed. Persze a nagy amerikai rock-énekes Jim Morrison sírját is megkerestem a Père Lachaise temetőben.
Fiatal (egyetemista) korom egyik kedvenc verse a Paul Verlaine álma volt. Később pedig a Páris, az én Bakonyom című vált hitvallásommá. Ebben írja Ady, hogy „Bűnöm, hogy messze látok és merek, / Hitszegő vagyok Álmos fajából / S máglyára vinne / egy Irán-szagú, szittya sereg.”
Fenyvesi Ottó a budapesti Magyar Műhely Galériában, kollázs-kiállításának megnyitóján 2019. január 9-én (Dormán László felvétele)
Mi az, ami az Ön számára érdekes a személyében, munkásságában?
A költő érzékeny antennájú, két jellemző vonása van: más, mint a többi, és mégis olyan, mint a többi. Mitől más? Érzékenyebb, furcsább, különösebb. Hasonlít a többi emberhez, de több van benne a földből, a fából, az égből és a vizekből. A költő az emberek közt jár, máshol és többfelé él, többfelé figyel, a szülőkre, az ősökre, de az unokákra, az istenre, a földre, a tavaszra, az élőkre és holtakra is. A költő örök gyerek: ezerágú, ezergyökerű, csodás, égből a földre pottyant, síró-nevető, mindig feltápászkodó, mindig zuhanó-botorkáló, és őszintén szókimondó lény. Ha igazi verseket akarunk élvezni, és a magyar sors legmélyére nézni, akkor többek között Ady Endre verseskönyveit is el kell olvasni. Amit kb. száz évvel ezelőtt leírt, ma is elevenbe hasító, releváns dolog.
A költészet felé fordulásban, illetve a költészetére volt valamilyen hatással Ady?
Az, hogy a költészet felé fordultam, nem Ady érdeme, gimnazistaként inkább Nagy László, Juhász Ferenc és Tolnai Ottó költészete ihletett. Ady költeményei csak később (egyetemi tanulmányai során) érintettek meg, mint említettem elsőként a Daloló Párizs fejezet versei, melyekben olyanokat olvashattam, hogy „Óh, az élet nem nagy vigalom / Sehol. De ámulni lehet. / Szép ámulások szent városa, / Páris”. Ugyanitt azt is olvashatjuk, hogy „az életbe belehazudunk / Egy kis harmóniát.” Szerintem ez az aktuális, kortárs költészet ars poétikájának is felfogható.
Ady Endre: Ifjú szívekben élek
Ifjú szívekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.
Szent lázadások, vágyak s ifjú hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.
Igen, én élni s hódítani fogok
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szívei védenek.
Örök virágzás sorsa már az enyém,
Hiába törnek életemre,
Szent, mint szent sír, s mint koporsó, kemény,
De virágzás, de Élet és örök.
