Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A gyermekkel édesanya is születik / - Kezdetét vette a születés hete rendezvénysorozat -

2008. május 5. 15:03
Bár a programok fajsúlyosabb része holnap kezdődik, már szombaton megtartották Veszprémben a 4. születés hete megnyitóünnepségét. Annak idején a szervezők azzal a céllal indították útjára a rendezvénysorozatot, hogy a szülés előtt álló kismamák családok, minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak az előttük álló nagy eseményről. Az elkövetkezendő napokban színes programok, tudományos előadások várják a családokat város-szerte.
A program Porga Gyula alpolgármester ünnepi beszédével kezdődött, aki a születés hete kapcsán az anyák napjára helyezte a hangsúlyt.  Az anyák megünneplésének hagyománya az ókori Görögországba vezet vissza minket. Akkoriban tavasz ünnepségeket tartottak Rheának, Zeusz anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. Rhea nemcsak az istenek királyának, Zeusznak az édesanyja, de a termékenység istennője is volt. Termékenység és tavasz együvé tartoznak, az anyaság mégis valami más, valami több, mint a természetben megnyilvánuló termékenység. Érzi, tudja minden halandó, aki anyától született. Anyától születni, szerető édesanya által nevelődni valami olyasmi, ami csak az emberre jellemző. Az anyától születés ténye bár elválaszt minket a halhatatlan istenektől, egyszersmind közelebb is hoz mindannyiunkat – egymáshoz. Anyától születni, szerető édesanya által nevelődni része közös emberi sorsunknak.  A teremtett lények világában egyedülálló az a szoros és szeretetteljes kapcsolat, amely az édesanyákat fűzi gyermekeikhez, és viszont. Az anyaság azonban korántsem teljesedik be az új jövevény érkezésével. Sőt, akkor kezdődik csak igazán! Valóban, már-már emberfeletti az a teljesítmény, amellyel az anyák gyermekeikről gondoskodnak, miközben legtöbbjüknek feleségként, dolgozó nőként is helyt kell állniuk. Egyátalán nem elhibázott tehát az ókori következtetés, amely Rheával, az istenasszonnyal hozza összefüggésbe a földi édesanyákat. Vajon hasonlóképpen járunk el mi, mai férfiak is az édesanyánkkal és gyermekeink anyjával – tette fel a költői kérdést Porga Gyula. Vagy a napi munka és rohanás közepette megfeledkezünk azokról, akiktől az életet kaptuk, és akiknek gyermekeink életét köszönhetjük. A család fenntartásának szükségletétől hajtva néha hajlamosak vagyunk megfeletkezni azokról, akik nélkül nem létezhetnének családok. Mert az édesanyák családanyák is egyben. Nélkülük a család nem család, legfeljebb egyfajta betéti társaság.
A legnagyobb veszély, ami manapság a családokra leselkedik, éppen ez: a kapcsolatok elsivárosodása, elanyagiasodása – ezért fontos mindannyiunk számára az anyák napja – mutatott rá városunk kultúráért felelős alpolgármestere. Végül kiemelte: a nők éppen anyaságukban kerülnek a legközelebb az isteni ideálhoz, amennyiben valami olyasmit tesznek, amire más nem képes: életet adnak és gondoskodnak az új életről…

Az anyává válás már jóval a születés előtt megkezdődik. Ennek a kiemelten fontos időszaknak jelentősségére hívja fel a figyelmet Veszprémben immár negyedik alkalommal a születés hete rendezvénysorozat, mely nem csupán ünnepelni, hanem szolgálni is igyekszik az édesanyákat, családokat, a szeretet virágai mellett a tudás gyümölcseit is át kívánja nyújtani a nőknek. Ebben Veszprémben a Lélek Éled Kör vállalja a feladatok oroszlán részét. A megyei könyvtárban tudományos előadásokat, filmvetítést, a VMK-ban családi napot szerveznek, de érdekképviseletet is nyújtanak a kismamáknak, sőt – ha kell – közvetítenek a várandósok és a kórház között.

A nyitónapon több fellépő, bábelőadás és kismamadivat bemutató is várta az érdeklődőket a Bástya áruház előtti téren.

 

 

Zatkalik-Peresztegi Virág
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.